Nagykároly

Jubileumi borverseny Nagykárolyban

2015.03.23 - 10:13

Szombaton zajlott a huszadik alkalommal megrendezett Nagykárolyi Borverseny. A helyi Szent Orbán Borlovagrend által szervezett megmérettetésre 131 bormintát neveztek be a gazdák. Nem csak nagykárolyi, hanem máshonnan érkezett borászok mintáit is zsűrizték.

A szombaton megtartott XX. Nagykárolyi Borversenyt a Nagykárolyi Szent Orbán Borlovagrend közösen szervezte a helyi önkormányzattal. A rangos eseményre nem csak a nagykárolyi gazdák nevezhettek, a régió többi, borkészítéssel foglalkozó gazdáját is várták, mondta el Benze Zoltán, a Borlovagrend elnöke. A versenyre a nagykárolyi gazdákon kívül Csanálos, Kálmánd, Mezőfény, Börvely községekből, de még Dicsőszentmártonból és Mátészalkáról is érkeztek. A bormintákat, a szabályoknak megfelelően, 7 vagy 7,5 dl-es üvegekben lehetett leadni, mintánként 15 lej befizetése ellenében. A zsűrizést idén is elismert szakemberek végezték, az ítészek elnöke ezúttal Módos Péter budapesti szakember volt — dr. Dorin Popa ugyanis betegség miatt nem tudott megjelenni a versenyen —, a bírák között továbbá ifj. Csávossy György, Séra Mihály, Séra Péter, Nyikos István, Vinickai Sándor foglalt helyet.

A szombati versenyre benevezett 131 borminta jelentős részét a fehérborok alkották. Mindössze 41 vörös és rozé mintát kóstolhattak meg a zsűritagok. Az egész napos zsűrizést követően a késő délutáni órákban került sor a kiértékelésre és az oklevelek átadására. A végeredményt illetően 25 borminta esetében aranyérmes minősítést, 63 ezüstöt, 30 bronzminősítést érő oklevelet vehettek át a készítők, míg 13 bor nevezőjét jutalmazták részvételi oklevéllel.

A díjazási ceremóniát megelőzően Módos Péter, a zsűri elnöke méltatta a borokat, illetve a gazdák munkáját. Mint mondta, kiváló, ízben és zamatban remek bormintákat kóstolhattak a zsűrizés során, s egyedüli hibának azt találta, hogy a szüretelés idejét talán kissé elsiették a gazdák.

A versenyen nézőként részt vevő Kovács Jenő polgármester és Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is gratulált a gazdáknak és további sikereket kívánt. „Jó borokat készítettek a gazdák, ezek közül többet volt alkalmunk nekünk is megkóstolni” — mondták. Stef köszöntőjében többek között arra is biztatta a gazdákat, hogy támogassák azt a kezdeményezésüket, hogy a megyében készült borok, „Szatmár” néven kerüljenek forgalomba.

A XX. Nagykárolyi Borverseny abszolút nyertese a nagykárolyi Veres László lett, aki 19,07-es pontszámot kapott a 2013-as vörös Cuvée-jére.

Tőtős Tímea