Szatmárnémeti

Jubilál a Sikeres nők iskolája

2018.04.12 - 12:05

Mi, ti, (n)ők — ismét három sikeres nő (egy nagyszerű pedagógus, egy nagyszerű sportoló és egy nagyszerű pincészetmenedzser) mesél nagy és pici sikerekről, az azok hátterében meghúzódó titkokról, kemény munkáról, eddig megtett útjukról és terveikről.

A Szatmárnémeti RMDSZ Nőszervezete április 18-án, szerdán 18 órától szervezi meg a már jól ismert, Sikeres nők iskolája nevet viselő, azaz kissé átkeresztelve Mi, ti, (n)ők előadás-sorozat jubileumi beszélgetését a Hám János utca 4. szám alatti MusiC'at pubban — természetesen ismét három jól ismert és sikeres hölgy részvételével, hiszen Szatmár ilyen szempontból „jó táptalaj, ahol nagyon sok sikeres nő terem”. Persze a siker nem csak úgy lesz önmagától, annak eléréshez nagyon sokat kell tanulni és még többet dolgozni, s visszagondolva az eddigi előadásokra meghívott nők által meséltekre (szakmától, tevékenységtől függetlenül) azt valamennyien hangsúlyozták: iszonyatosan sok munka nélkül nem lehet. Sokszor önmagunknak is tesszük fel a kérdést: mi ennek az embernek, ennek a nőnek a sikerének titka? És hogyan érhető el a siker? Egyáltalán, mi is az a siker? Mert bár vannak úgymond „sablonok”, alapjában valamennyiünknek mást-mást jelent a szó és a mögötte meghúzódó események is. A meghívottakkal való beszélgetés pedig testközelből is rávilágít arra, hogy a siker elérhető, hogy minden sikertörténet más — mint ahogy mindenki számára mást és mást jelent a siker —, illetve közelebb visz ahhoz, hogy felismerjük saját lehetőségeinket.

Az április 18-i beszélgetés meghívottait valószínűleg sokunknak nem kell bemutatni (ez alkalommal sem), hiszen vagy tanította már gyermekünket, vagy köszöntötte a tanév kezdetekor; drukkoltunk neki a különböző versenyeken, Európa- és világbajnokságokon s természetesen 2016-ban a riói olimpián; vagy kortyoltunk azokból a finom nedűkből, amelyeket az általa vezetett pincészetben érlelnek, amelynek pezsgőcsaládja tavaly bekerült a világ legjobb pezsgőinek szűk körébe. A sikerről, az odáig vezető rögös útról, tervekről és számtalan egyébről Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője, Simona Pop olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Leitersdorfer Edit, a Kárászteleki Pezsgőpincészet menedzsere vall majd Barakonyi Gergő műsorvezetőnek és természetesen a jelen lévő közönségnek, hölgyeknek — és a hölgyek sikerére kíváncsi uraknak is. A pubba a belépés természetesen ingyenes, asztalt foglalni viszont ajánlatos a 0261/713566-os telefonszámon 9–16 óra között.

Pataki Enikő életútjának kezdete két „Kispárizshoz” kapcsolódik: a „Pece-parti Párizs” Nagyváradon született, és nyolcéves koráig a „Béga-parti Kispárizs” Temesvárt laktak, majd visszaköltöztek Nagyváradra, s mint mondja, mindkét város meghatározó volt az életében: Temesvár a nyelvi sokszínűségével, Nagyvárad kulturális, nagypolgári szellemiségével. „Nagyvárad, a családom és az akkori iskolám — ma Ady Endre Líceum — olyan alapot nyújtott emberségből, magyarságból, olyan kulturális és nemzeti örökséget kaptam tőlük útravalóul, amely meghatározta és meghatározza azt , aki ma is vagyok” — vallja, s ez az útravaló tovább bővült a kincses város Kolozsvárt, ahová 1987-ben került, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarára, magyar-angol szakra. Még egyetemistaként férjhez ment Pataki János informatikushoz: „s őt követve kerültem Szatmárnémetibe, ahol először 1993-tól a Lucian Blaga Általános Iskolában tanítottam, majd 2003-tól átkerültem a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba, melynek igazgatójaként 2010 óta tevékenykedem. Az iskolát költözés közben, bizonytalan helyzetben vettem át, akkor kb. 650 diákkal — ma a Kölcsey Ferenc Főgimnázium a térség egyik legnagyobb és ugyanakkor meghatározó oktatási intézménye: 1071 diák tanul itt óvodától a posztliceális osztályokig, ma már megújult oktatási környezetben” — meséli.

Simona Pop alig 9 éves volt, amikor elkezdte a vívást a Csipler Sándor Vívóteremben, Csiszár Ferenc érdemes edző irányítása alatt, s 12 évig volt a Szatmárnémeti SK sportolója — ezekben az években mondhatni „tarolt”, hiszen tízszer országos, ötször Balkán-bajnok lett, világbajnoki és universiade-második helyezett, majd a Bukaresti Steauához igazolt, ahol a felnőttválogatott alapembere lett, amellyel kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes lett, 2016-ban pedig sikerült megnyernie a sport Nobel-díját, az olimpiai aranyérmet, majd nagyot váltott, hiszen tavaly augusztusban megszületett kislánya, Clara.

A közgazdasági egyetem ipari menedzsment szakán végzett (bár már akkor is kicsit valószerűtlennek tűnt, hogy valóban ezzel fog foglalkozni a jövőben), de végül a kanyargós ívű utak a 22 hektáron gazdálkodó Kárásztelek Pezsgőpincészethez vezették Leitersdorfer Editet, amelynél megalakulása, azaz tíz éve dolgozik, s mint mondja: „Szeretem végiggondolni, ahogy kinőtt a zöld mezős beruházás a semmiből, és hogy hova is jutottunk sok akaraterővel és baráti összefogással. A pincészet 2013-ban került fel a bortérképre, akkor volt ugyanis az első szüret. Szeretem a munkatársaimat, azt az összerázódott csapatot, amelynek tagja lehetek. Inkább szerencsésnek érzem magam, mint sikeresnek” — summázza.

 

 

Szabó Kinga Mária