Szatmárnémeti

Jövő héten költözhetnek a betegek

2021.01.29 - 07:28

Egy kórház életében mindig nagy beruházást és komoly előrelépést jelent, ha sikerül egy-egy osztályt korszerűsíteni, legyen szó akár felszereltségről, akár körülményekről — s különösen érvényes ez, ha olyan vezető osztályról van szó, mint a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház esetében az urológiáról, amely szakmai szempontból, országos szinten is egyedülálló, ritkaságszámba menő műtétekkel és kiváló szakorvosokkal rendelkezik. „A kiváló szakembergárda rég megérdemelte már, hogy XXI. századi körülmények között tudjon dolgozni, a betegek pedig európai szintű körülmények között tudjanak gyógyulni. Az osztály 30 ággyal működik, és sajnos nagyon nagy az igény rá, az utóbbi időben egyre több az urológiai megbetegedés, és sajnos igencsak sok a daganatos megbetegedés is. Hogy mekkora híre van orvosaink szaktudásának és performáns eszközeinknek, azt az is igazolja, hogy sok páciens érkezik más megyékből, mostantól pedig modern körülmények között tudjuk fogadni őket” — summázta örömmel megkeresésünkre Adrian Marc kórházmenedzser. Öröme teljesen érthető, ugyanis 14 évet kellett várni az osztály korszerűsítésére, a munkálatok tavaly nyár végén kezdődtek el, és lassan véget érnek. Pontosabban már be is fejeződtek, hiszen mint azt Pataki Csaba megyei tanácselnök és Ioan Rus alelnök tegnap megállapíthatta, a korszerűsítéssel 95%-ban már végzett a kivitelező, s a jövő hét elejétől elkezdik a betegek visszaköltöztetését is az osztályra. Az 1,97 millió lej összértékű beruházás (melyből 1,15 millió lejt az egészségügyi minisztérium biztosított, 818 000 lej pedig a megyei tanács hozzájárulása volt) magában foglalta az osztály strukturális átszervezését, a falak és a padló felújítását, az ajtók és ablakok cseréjét, a csatornázás és a vízvezeték cseréjét, az elektromos, a fűtő- és a légkondicionáló berendezések helyreállítását, valamint a tűzjelző rendszer kiépítését is, és már a légkondicionálók, a betegek ágyainak világítása és az oxigénellátó rendszer is fel van szerelve.
„Ma birtokba vette a szakorvosi csapat a felújított urológiát — ezzel egy régi adósságunkat törlesztettük, hiszen a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház egyik legjobb eredményeket elért osztályáról van szó. Az urológia a legmodernebb felszerelésekkel lett ellátva, új bútorok is érkeznek, és XXI. századi körülmények teremtődtek úgy a betegek, mint az orvosok számára. Ugyanakkor jó ütemben halad az intenzív terápiás osztály felújítása is, reményeink szerint öt hét alatt ott is befejeződhetnek a modernizálási munkák, míg a neurológiai osztály befejezése kora tavaszra várható” — fogalmazott Pataki Csaba tanácselnök.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.