Szatmárnémeti

Jövő év elején készülhet el

Fotó: Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal
2021.07.07 - 09:00
A jelek szerint a prefektusi hivatal új épülete 2022 elején elkészül, és az útlevélosztály, illetve a gépjárműbejegyzési és jogosítványkibocsátó hivatal ekkor át is fog ide költözni.

Munkalátogatáson vett részt a prefektusi hivatal új épületének helyszínén Altfatter Tamás prefektus meghívására Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, ahol a kivitelező bemutatta a terveket, a munkálatok jelenlegi állapotát. A megbeszélés keretében szó esett arról, hogy az A. I. Cuza (Eötvös) és Mircea cel Bătrân (Kossuth Lajos) utca találkozásánál épülő ingatlannál a végéhez közelednek a munkálatok, az épület jelentős része kívül és belül is vakolva van, a négyszintes ingatlanban a nyílászárók már be vannak szerelve, a járólapok le vannak téve, sőt, két lift is várja a beüzemelést. A megye, illetve a város vezetősége támogatásáról biztosította a prefektust a beruházás zökkenőmentes befejezése érdekében, illetve a környéken a közterületet is rendbe teszik, a járdát, bejáratot és a parkolókat is kialakítják majd, de a zöldövezet is megújul a környéken. A jelenlegi tervek szerint a prefektúra új épülete 2022 januárjára, legkésőbb februárra elkészül, tájékoztat a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal. Amint a kivitelező átadja az épületet, elkezdődhet a Szatmár Megyei Gépjárműbejegyzési és Jogosítványkibocsátó Hivatal és a Szatmár Megyei Útlevélosztály átköltöztetése az új épületbe, az említett hivatalok a földszinti részen kapnak majd helyet, és jobb körülmények között fogadhatják majd a szatmáriakat az ügyintézők.

A prefektusi hivatal új székhelyének építése 1996-ban maradt félbe, a tervek akkor a fiók aljára kerültek, ahonnan 2015-ben Altfatter Tamás akkori alprefektus és Eugeniu Avram akkori prefektus vette elő azokat, és kezdte el felmelegíteni a témát. A kivitelezés maga 2017 májusában kezdődött kormányfinanszírozással. A munkálatok összértéke 14 311 278,94 lej, a beruházás 12 981 442,94 lejre rúg, az épület bebútorozására, felszerelésére 1 282 400 lejt irányoztak elő, míg a fennmaradó összegből az építőtelepet alakította ki a kivitelezést végző Crista & Cris Kft. Tavaly leálltak a munkálatok, ám idén a kormány saját költségvetésében előirányozta a munkálatok befejezéséhez szükséges 3 714 000 lejt, így már semmi akadálya annak, hogy jövő év elejére használatba adhassák az ingatlant.

Altfatter Tamás korábban szerkesztőségünknek azt nyilatkozta, hogy kormánymegbízotti munkái között az egyik „szívecsücske-feladat” a prefektusi hivatal új épületének befejezése. Az optimista becslések szerint ez év végére kellett volna teljesen elkészülnie az épületnek, a hivatalok átköltöztetése viszont sokkal bonyolultabb dolog, magyarázta korábban Altfatter. „Hogy csak egy példát mondjak, a prefektusi intézménynek, mivel a megyei tanács épületében vagyunk, nincs archívuma. Ahhoz, hogy egyik helyről a másikra dokumentumokat, archívumokat át lehessen szállítani, külön procedúrán kell átmenni, ami sok időt és energiát is vesz igénybe. Valószínű, hogy jövő tavasszal át tudnánk költözni. Amit én szeretnék, hogy elsősorban a Szatmár Megyei Gépjárműbejegyzési és Jogosítványkibocsátó Hivatal és a Szatmár Megyei Útlevélosztály költözzön az új helyre, mert jelenleg katasztrofális körülmények között működnek. A Petőfi Sándor utcai ingatlan nem a mienk, így arra az épületre mi jogilag nem tudtuk költeni, ott 2016-ban volt utoljára kifestve” — fogalmazott Altfatter Tamás.

Sógor Beáta

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Ismét Szatmárnémetibe látogat a nép ügyvédje

A nép ügyvédje a Nagyváradi Területi Iroda képviselőin keresztül fogadóórát tart Szatmár megyei lakosok számára a hét közepén Szatmárnémetiben. A jogi segítségnyújtó szolgáltatás igénybevételéhez előzetesen be kell jelentkezni.
Szatmárnémeti

Szatmárnémetiben a Nép Ügyvédje

2024. január 25-én, csütörtökön 10.30 órai kezdettel a Nép Ügyvédje intézmény Nagyváradi Területi Irodája újabb meghallgatásokat szervez Szatmárnémetiben.
Szatmárnémeti

Felavatták a Rákóczi iskola új épületszárnyát

Nem csak kész lett, de élettel is megtelt a Rákóczi Ferenc Általános Iskola új épületszárnya – az ünnepélyes átadón a szatmári elöljárók és az iskola diákjai avatták fel a díszterem színpadát.