Szatmárnémeti

Jótékonysági koncert

2014.06.09 - 14:50

Megtelt a szigetlankai református templom Mészáros János Elek jótékonysági koncertjén, az adományokat a templom felújítására fordítják.

 

A szombati jótékonysági koncertre a helyi gyülekezet tagjai mellett az egyházmegye más egyházközségeiből is érkeztek olyan hívek, akik szívügyüknek tartják egy segítségre szoruló testvérgyülekezet problémájának a megoldását. A résztvevőket Rácz Ervin beszolgáló lelkész köszöntötte. Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye lelkészi főjegyzője igei áhítatában az esemény hármasságára figyelmeztetett: „Készülünk a pünkösdre, amikor a Szentlélek kitöltetésével lehetőség nyílik a megújulásra, készülünk a templomfelújításra, és az ének hangja hirdeti, hogy Isten velünk van.” Ugyancsak eseményszámba megy Mészáros János Elek jótékonysági koncertje is.

 

Jelenlegi helyzet

 

— Egy köztes időben szolgálok itt, egyfajta Keresztelő János-i, útkészítő szerepben, és valami teljesen új és reményt keltő időszak előtt, egy új lelkész kinevezése előtt — tájékoztatta lapunkat Rácz Ervin. — Nekem a feladatom az, hogy reményt adjak át annak a gyülekezetnek, mely, valljuk meg őszintén, elveszítette ezt a reményt. Én hiszem azt, hogy nincs reménytelen helyzet, csak reményt vesztett ember van, de ha valami elveszett, azt meg is lehet találni. Az ami történt itt a gyülekezettel, a templommal, nem marad nyom nélkül. Végső soron lehetne ujjal mutogatni ide is, oda is, amoda is, lehetne mondani azt, hogy tervezési hiba, lehet azt mondani, hogy kivitelezési hiba, de nekünk nem az a feladatunk, hogy visszamutassunk a húsz évvel ezelőtt történtekre. A templom 1996-ban készült el, ma sem került sor a műszaki átadásra. Egy építészmérnök több szempontból átnézte a templomot, ő két megoldást lát: lebontani és újraépíteni vagy konszolidálni, megszilárdítani az épületet. Lehet látni azt, hogy van egy repedés mind a két oldalon a falon. A falakat húzza a torony is, az oldalfalak sem elég erősek ahhoz, hogy elbírják a rájuk nehezedő terhet. Mivel a tető modern, nem számítottak a tervezők azzal, hogy télen olyan nagy mennyiségű hó hull rá, ami ha oda tapad és még hull rá csapadék, az még jobban lenyomja a tetőt. Ha megérkezik az új lelkész, komoly feladat vár rá. A gyülekezethez papíron több mint hétszázötven lélek tartozik, de ennél sokkal többen lehetnének. Szigetlankán egy nagyon jó közösséget lehet kialakítani. Ez egy kertváros, nem az a tipikus tömbháznegyed, ahol annak ellenére, hogy csak egy fal választja el őket, mégis távol vannak egymástól a lakók. A Szigetlankán még vannak közösségi hagyományok, itt még működik a kaláka, segítik egymást a szomszédok. Én hiszem, hogy a ma elkezdődő adományozással elindul egy folyamat, ami eredményes lesz.

 

Koncert

 

Mészáros János Elek, a Csillag születik tehetségkutatójának egyik győztese már fellépett az elmúlt évben a Németi-templomban, ahol szintén telt ház várta. Pénteki fellépése előtt elmondta, hogy két év alatt több mint tízmillió forintot „énekelt össze” egyházközösségek megsegítésére, a továbbiakban is szeretne eljutni bárhova, ahova meghívják, és segíteni tud. Énekével a Szigetlankán is sokakat megörvendeztetett, hiszen a szívből jövő dalok a szívekhez szóltak, és megértésre találtak abban, hogy az összefogás a legnagyobb erő.

Elek György