Ötödik alkalommal szervezték meg az Együtt a Refiért jótékonysági estet, amely az előző évekhez hasonlóan, a hagyományokhoz híven színvonalas műsorokkal tükrözte a gimnázium életét.
Szombat délután a Szatmárnémeti Református Gimnázium dísztermében immár ötödik alkalommal került megrendezésre az Együtt a Refiért jótékonysági est. Az idei esztendőben a befolyt adományokból a díszterem régi székeit cserélné ki az iskola új, kényelmesebb ülőalkalmatosságokra, de amennyiben az összeg megengedi, légkondicionáló berendezésekkel is felszerelnék a termet.
Az est házigazdái Ary Dalma és Gáti Gábor műszorvezetők voltak, akik valószínűleg utolsó alkalommal léptek a színpadra ilyen minőségben, ugyanis idén elballagnak.
A műsorvezetők köszöntő szavai után Király Lajos szatmári és Tolnay István nagykárolyi esperes állhattak a díszterem népes közönsége elé, majd mindketten az igei üzenet mellett néhány szóban az adakozás fontosságáról beszéltek.
Ezt követően Szilágyi Éva igazgatónő köszöntötte kedves szavakkal az egybegyűlteket, és elmondta, hogy a jótékonysági estek sorozatában igazgatóként idén utoljára áll a közönség elé, hiszen ősztől, azaz a következő tanévtől valaki más veszi át az igazgatói stafétát. Megköszönte, hogy ezúttal is nagyon sokan eljöttek és szívügyüknek érezték a jótékonykodást, hiszen sokszor a szükségben nem is fontos más, csak a jelenlét és a mögötte meghúzódó szeretet.
Az igazgatónő szavait követően megkezdődött a diákok előadásainak sora, melyeknek köszönhetően hamar jókedv lett úrrá a közönségen.
Elsőként Mekker Martin V. osztályos tanuló szavalata hangzott el, majd ezután az iskola kórusa Higyed Gyöngyi zenetanárnő vezénylésével népdalokkal szolgált. Ezután Csúcs Dávid, Cuculeanu Andrea tanítványa ügyesen mondott állatos mesét, majd az ötödik osztályosok műsora következett: ők népi életképeket jelenítettek meg, betekintést engedve a hajdani magyar falvak fonóinak világába, Varga-Bressel Christiane magyartanár felkészítésében. A táncokat Ilonczai Zsombor volt iskolalelkész tanította be.
Ezt követően Pándi Beáta tanítványa, Loga Szilárd népi mondája következett, majd a IX. C osztály tanulói a honfoglalás korába vezették el a nézőközönséget. Őket Elek Kinga aligazgatónő készítette fel. A továbbiakban Simon Hunor harmadik osztályos tanuló szintén egy mondával csalt mosolyt az arcokra, majd Mészáros Amanda népdalcsokrában gyönyörködhettek a jelenlévők. A műsor további része is a néphagyományokról szólt: Gáti Gábor tréfás mesét mondott, Kiss Emese és Farkas Annabella lelki töltetű népdalokat énekeltek, majd szatmári és mezőségi legényes zárta a színvonalas műsort.
Az est további részében a sportterembe vonultak a meghívottak, ahol Kiss József szatmári vikárius és Nagy Sándor volt nagykárolyi esperes mondott pohárköszöntőt. Utóbbi, szintén megszokott módon, a vadat biztosította a tartalmas vacsorához. Egyházi elöljárók, közéleti személyiségek, szülők, tanárok és diákok egyaránt jól érezték magukat az esten, ahol a finom falatok és kiadós társalgások mellett még jótékonykodni is lehetett.