Gonzeczky János tábori lelkész, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúja életének néhány éve elevenedett meg a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákszínjátszóinak előadásában.
Újabb jótékonysági előadást tartottak tegnap a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákszínjátszói és a szatmári Szent Egyed közösség tagjai. A karitatív eseménynek a szatmárnémeti Szent Miklós görögkatolikus templom adott helyet, s az egybegyűltek a Gonzeczky '48-a, avagy egy pap a forradalom viharában című előadást láthatták. Gonzeczky János tábori lelkész, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúja életének néhány éve elevenedett meg az előadásban. A tegnap délelőtti szentmisét követően Csorján Árpád József szervező köszöntötte az egybegyűlteket, majd elmondta, hogy az összegyűlt bevétellel a Szent Egyed közösség szatmári karitatív munkáját segítik a szervezők. A jótékonysági előadás során befolyt összegből a feltámadás ünnepére készülve élelmiszercsomagot állítanak össze a mozgalom által támogatott rászorulóknak. A Szent Egyed közösség tagjai a szatmárnémeti Şansa otthonba (közismertebb nevén az idősek otthonába) is rendszeresen ellátogatnak, s a gondozott barátaikra is gondolnak, szeretnék őket elvinni kirándulni és színházba is, hogy a gondozottak kimozduljanak és szórakozzanak egy kicsit, de születésnapjuk alkalmából is szeretnék felköszönteni és ajándékkal meglepni őket.
Az előadást követően a diákszínjátszó társulat, a szatmári Szent Egyed közösség tagjai, a meghívottak és a görögkatolikus egyházközség szervezői közös szeretetvendégségen vettek részt az altemplomban. Itt a házigazda id. Pallai Béla parókus köszönte meg mindeninek a munkát, a szorgalmat, a tenni akarást és természetesen a kitűnő előadást is. A vendégek az asztali beszélgetés alkalmával csodálatukat fejezték ki a gyülekezet iránt, amely ilyen szeretettel fogadta a fellépő diákokat, a mozgalom tagjait, és agapéval örvendeztette meg őket. Mint Kocsis Katalin, Csorján Árpád József és Szilágyi Edit szervezőktől megtudtuk, további fellépéseket is terveznek a jövőben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója kapcsán.
Karikás Enikő