Szatmárnémeti

Jótékonysági árverés

Nagy István festőművész egyik megvásárolható alkotása / Fotó: Facebook/Maurer Alapítvány
2021.06.29 - 17:00

Juhász Zitától, a Maurer Alapítvány gazdasági vezetőjétől megtudtuk, hogy ismét felajánlhatók mű-, illetve antik tárgyak, amelyeket egy, a felajánlóval történő megegyezést követően felbecsülnek, majd licitre bocsátanak. Fontos tudni, hogy a tárgyakért felajánlott összegeket a rászorulók támogatására fordítja az alapítvány.

Zita elmondta, hogy a programhoz bárki csatlakozhat, akár felajánlóként, akár vásárlóként. Tehát bárki, aki rendelkezik értékesebb, jó állapotban megőrzött tárgyakkal (festmények, szobrok, órák, bútor stb.), felajánlhatja a jótékonysági licitre. „Előfordult már olyan, hogy valaki nem tudott pénzt adományozni, de mindenféleképpen segíteni szeretett volna. Az előző akciónk is eredményesnek bizonyult, éppen ezért arra gondoltunk, hogy ismét elindítjuk ezt a programot” — fogalmazott Juhász Zita, a Maurer Alapítvány gazdasági vezetője.

Jelenleg Nagy István szatmárnémeti kortárs festőművész helyi tájakat és hangulatokat ábrázoló négy munkájára lehet licitálni. A festményeket darabonként vagy akár egyben is meg lehet vásárolni.

Az árverésre szánt tárgyaikat leadhatják az alapítvány székhelyén, a George Coşbuc utca 4/A szám alatt. Az árverések a Maurer Alapítvány Facebook-oldalán zajlanak, vásárlási szándékukat pedig hozzászólás formájában jelezhetik. További információk elérhetők a 0744.513.525-ös telefonszámon, illetve üzenetet küldve e-mailben ([email protected]) vagy a Facebookon (Facebook/FundaţiaMaurer).

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Élményt ígér gyerekeknek a Maurer Alapítvány

Segítsen az alapítványnak, hogy meg tudja valósítani egy, sőt több gyerek álmát.
Szatmárnémeti

Rászorulók karácsonyát szervezi a Maurer Alapítvány

A szatmárnémeti Maurer Alapítvány adománygyűjtési akcióba kezdett, az ünnepek előtti időszakba tervezett szétosztással szebbé tennék a nehéz sorsú családok karácsonyát.
Mi újság?

Nevezi László emlékprogramot szerveznek

2027 töltött káposzta a rászorulóknak jeligével a Romániai Máltai Szeretetszolgálat szatmári kirendeltsége alapító tagja, Nevezi László halálának első évfordulója alkalmából töltöttkáposzta-osztó akciót bonyolított le a helyi önkéntes közösség.