Az Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti és a Pro Racers Satu Mare idén is közös jótékonysági eseményre hívja a lakosságot Bringázz, fuss, sétálj a Mikulással! elnevezéssel. A kezdeményezés célja, hogy adományokkal támogassák a Máltai Szeretetszolgálat helyi programját.
A résztvevők futást, kerékpározást vagy sétát választhatnak, amelyhez a szervezők ígérete szerint a Mikulás is csatlakozik. A közös városi túra találkozója december 4-én 18:30-kor lesz az új központban, a Someșul áruház előtt. Innen félórás közös útvonalon halad a csoport a Kossuth-kerttel szemben található Máltai Szeretetszolgálat székhelyéig.
A helyszínen forró teával és harapnivalóval várják a résztvevőket. Itt helyeznek el egy adománygyűjtő perselyt is. A részvételi díj 50 lej, amelyből a Máltai Szeretetszolgálat az ünnepi csomagokhoz szükséges élelmiszereket szerzi be. A szeretetszolgálat olyan karácsonyváró programot valósít meg, amely kézműves foglalkozást, közös étkezést és kántálást kínál azoknak az időseknek, akik az ünnepeket többnyire egyedül töltik.
A Romániai Máltai Szeretetszolgálat szatmári kirendeltsége a rászorulók támogatására és a közösségi szolidaritás erősítésére törekszik Szatmár megyében. Tevékenységei közé tartozik a szociális ellátás, idősek, betegek, hátrányos helyzetű családok és gyermekek segítése. A helyi szervezet a szeretet, a gondoskodás és az önkéntesség értékein alapulva végzi munkáját, egy több, mint 300 fős önkéntes közösség együttműködésével.
A szervezők mindenkit bátorítanak: „Gyertek, mert adni jó!”
Hírszerkesztő
(Nyitókép: archív)