Második alkalommal kerül megszervezésre az a jótékonysági rendezvény, melynek célja, hogy az autóalkatrészekből készített műalkotások értékesítése által segítsenek a rászorulókon.
A tavaly megrendezett jótékonysági rendezvény sikerén felbuzdulva idén immár második alkalommal kerül megszervezésre a „pARTs” elnevezésű jótékonysági rendezvény. Az Autonet Import Kft. és a kolozsvári Művészeti és Design Egyetem hallgatóinak együttműködése által ezen a héten Szatmárnémetiben egy alkotótábor zajlik, mely során hét képzőművész-növendék hét-tíz egyedi művet alkot, melyek értékesítése által támogatják a Szatmár Egyházmegyei Caritas Szervezetet. A diákcsoport alkotásainak témája idén is a mobilitás, és a héten készülő műveiket december elején Szatmárnémetiben, a későbbiekben pedig Kolozsváron rendezett kiállítás keretében is megtekinthetik az érdeklődők. Az alkotások egyedi darabok, autóalkatrészekből, gumiabroncsokból és egyéb autóipari termékekből készülnek.
Hagyományteremtő szándék
A jótékonysági rendezvényről november 21-én sajtótájékoztató keretében számoltak be az érintett felek. Vinkler Roland hálózati menedzser elmondta, a „pARTs” rendezvény tavaly újszerű volt, de az Autonet Import Kft. megszerette, és hagyományt szeretnének teremteni ebből a rendezvényből, melyben a praktikusság és a művészet ötvöződik egy jótékony cél érdekében. Florin Marin a kolozsvári egyetem képviselőjeként elmondta, ez kiváló gyakorlási lehetőség a hallgatóknak, majd bemutatta a művészcsapat tagjait: Barabás István, Vasile Popa-Oltean, Ioan Picu, Emilian Mocanu, Darius Viorel Hulea, Paul Popescu. Löchli Terézia Tündér, a Szatmár Egyházmegyei Caritas Szervezet vezetője elmondta, az Autonet és a Caritas évek óta partnerségi kapcsolatot ápol, melynek eredményeként több jótékonysági rendezvényt is sikerült megszervezniük. A tavalyi évben megszervezett „pARTs” gálán 25 ezer lej gyűlt össze, melyből kerekesszékeket vásároltak a rászorulóknak. Andrásy Zsolt, az Autonet Import Kft. vezérigazgatója elmondta, évente 4-5 projektben is részt vesznek, együttműködnek a Caritas szervezettel. A távlati cél, hogy a kolozsvári egyetemen kívül a bukaresti, temesvári és iaşi-i művészeti egyetemekkel is együttműködési egyezményt kössenek, ezáltal az egész országra kiterjesztve a jótékonysági rendezvényt. Surányi Balázs, a marketingosztály koordinátora elmondta, idén a műalkotásokat online liciten lehet majd megvásárolni, a licitfelület kidolgozása jelenleg folyamatban van. A projekt keretében készülő egyedi alkotások megtekinthetők a www.sparepart.ro internetes oldalon.