Nagykároly

Jótékonykodtak a kalazancisok

2022.12.21 - 20:57
Egész délutános karácsonyi forgatagot szervezett a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum közössége. A bazár során befolyt összeget jótékonysági célokra fordítják.

Immár hagyományosnak mondható, hogy a nagykárolyi római katolikus iskola az adventi időszakban jótékonysági rendezvénynek ad otthont. Nem volt ez másképp az idén sem, amikor a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon kis lakóinak kívánnak segíteni.
Az iskola diákjai karácsonyi műsorral kedveskedtek az egybegyűlteknek, az osztályok pedig ajándékötleteket, finom nassolnivalót és meleg italokat kínáltak a résztvevőknek. Emellett lehetőség kínálkozott arcfestésre is. 

hirek/2022/december/20221221-kalazanci-vasar/katolikusvasar020.jpg

A diákok és a tanárok mindent megtettek annak érdekében, hogy minél több pénzt gyűjthessenek a határ túloldalán lévő tanintézmény közösségének, amely a háborús helyzet miatt még mostohább körülmények közé került. Olyan akkumulátorokra van ugyanis szükségük, amelyekkel biztosítani lehet a villanyáramot és a fűtést is, ugyanis az áramszolgáltatás folyamatos akadozása miatt nem működnek az elektromos berendezéseik.
Arról, hogy pontosan mekkora összeggel tudnak a kalazancisok hozzájárulni a kárpátaljai magyarok gondjainak enyhítéséhez, csütörtökre ígértek információkat a szervezők.

Végh Balázs

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!