Szatmárnémeti

Jótékony célú karácsonyi vásár a Kölcseyben – KÉPGALÉRIA

2024.12.19 - 06:10
Egy gyermek egészségének sem lenne szabad a pézen múlnia! Pozsonyi Sámuel-Noel gyógykezeltetésére gyűjtött idei karácsonyi vásárán a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium.

Szerda este a tanintézet udvarán ünnepelt a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium apraja-nagyja. Jó ügyért gyűltek össze a karácsonyi vásárban a diákok, pedagógusok, szülők és hozzátartozók: Pozsonyi Sámuel-Noel gyógykezelésére gyűjtöttek. 

kolcsey-karacsonyi-vasar-2024/kolcsey-karacsonyi-vasar-7.jpeg

Pataki Enikő igazgató elmondta, a Kölcsey Karácsonyi Vásár egy hagyomány: sok évvel ezelőtt a főgimnázium volt az első a városban, amelyiknek közössége megszervezte ezt és így hangolódhatott az ünnepre, azóta pedig sok más iskola követte a példájukat. Más évektől eltérően azonban, most nem az iskola javára gyűjtenek, hanem a teljes összeget Somika, azaz Pozsonyi Sámuel-Noel gyógykezeltetésére ajánlják fel. 

kolcsey-karacsonyi-vasar-2024/kolcsey-karacsonyi-vasar-26.jpeg

Az iskolaközösség pedig szívét-lelkét beleadta a vásár szervezésébe. Minden osztály felállította díszes asztalát, melyeken színes, illatos és finom vásárfia egyaránt helyet kapott: gyönyörű kézzel készült karácsonyfadíszek, dekorációk, adventi koszorúk, különböző aprósütemények, mézesek, szendvicsek és zsíroskenyér is került az asztalokra, de nagyon népszerű volt az arcfestés és kedves ölelést is lehetett kapni. Természetesen szomjan sem maradt senki, hiszen gőzölgő, illatos teát, forró csokit, de még karácsonyi puncsot is lehetett kapni. 

kolcsey-karacsonyi-vasar-2024/kolcsey-karacsonyi-vasar-9.jpeg

Ünnepi pillanatokból, néptáncból, népi gyermekjátékokból és gyönyörű karácsonyi dalokból sem volt hiány: felléptek a Szamoshát Néptáncegyüttes utánpótlás csoportjai, a két korosztályt magában foglaló Apró Szamoshát és a Kis Szamoshát, Kispál Nándor oktató vezetésével. majd Nevezi-Dobosi Csilla zenetanár diákjai, a Fülemüle kórus, utánuk pedig a tanárokkal kiegészült dalárda varázsolt meghitt hangulatot. 

kolcsey-karacsonyi-vasar-2024/kolcsey-karacsonyi-vasar-12-1.jpg

Az idei karácsonyi vásár tombolahúzással zárult. A KÖFEDISZ szervezésében különböző mesekönyvek, kozmetikai termékek és "zsákbamacska" csomagok találtak gazdára, a fődíj pedig egy gyönyörű emeletes torta volt, Kallós Árpád és családja jóvoltából. 

kolcsey-karacsonyi-vasar-2024/kolcsey-torta.jpg

Amint azt a tanintézet csütörtökön délelőtt közölte, közös összefogásuk eredményeképpen 48 310 lej gyűlt össze az idei jótékonysági Kölcsey Karácsonyi Vásáron, amit pénteken  adnak át a családnak. 

Bumbuluţ Krisztina

(Fotók: a szerző felvételei)

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

33,5 ezer lej gyűlt a Mosoly Karavánnak

Saját készítésű ételeket, tárgyakat értékesítettek a karácsonyi vásárban.
Vidék

Tasnád: két varázslatos nap közeleg

Karácsonyi vásár lesz a városban a szenteste előtti hétvégén.
Szatmárnémeti

Fények, élmények és hagyományok

A szatmárnémeti karácsonyi vásár hétvégi programjai.