Négy – négy megye kereskedelmi kamarái és munkaerő-foglalkoztatási ügynökségei találtak közös nevezőre a román és a magyar határ két oldalán, csütörtökön a Szabolcs – Szatmár – Bereg megyei illetékesek és a Szatmár megyei szakemberek találkoztak egymással a szatmárnémeti prefektusi hivatal nagy előadótermében.
Itt Daniela Culic a Szatmár Megyei Kereskedelmi-, Agrár- és Iparkamara igazgatója elmondta, céljuk az, hogy a szorosabban együttműködő közhivatalok révén sikerüljön elérni azt, hogy az érintett megyében működő cégek a határ mindkét oldaláról hozzáférjenek a számukra szükséges, szakképzett munkaerőhöz. Összegezte, mit tettek eddig ennek a célnak az elérése érdekében, hogy például munkaerő-piaci és -képzési statisztikákat készítettek, piacfelmérést végeztek, hogy állásbörzét, vagy épp üzletember találkozót szerveztek, ahol ötletek cseréltek gazdát, javaslatok, megoldások születtek egyes problémákra.
Toldik Pál, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály osztályvezetője bemutatta a résztvevőknek a szomszédos megye munkaerő-piaci helyzetét, annak adottságait, erősségeit és gyenge pontjait. Beszélt arról is, milyen támogatási programjai futnak a magyar foglalkoztatásügynek, odaát milyen könnyítésekkel, juttatásokkal segítik az álláshoz jutást, illetve a munkaerő-mobilitást.
A konferenciát követően Daniela Culic a frissujsag.ro -nak elmondta, projektjük szempontjából is fontos lett volna Románia schengeni csatlakozása és a határellenőrzés eltörlése. Ezzel nem csak a már zajló munkaerő-áramlás lett volna jobb, de sokkal könnyebben alakultak volna ki új, határon átnyúló munkaviszonyok.
Princz Csaba