Vidék

Jónak lenni jó

2018.12.22 - 12:00

A lázári Jónak lenni jó akció önkéntesei elkezdték kiosztani a tartósélelmiszer-adományokat a község rászorulóinak.

 

„A Lázári Református Egyházközségnek, a Lázári Keresztyén Generációk Egyesületének, a Lázári Református Nőszövetségnek és az egész református gyülekezetünknek a közös 'akciója', pontosabban szeretetszolgálata az a gyűjtés, amelynek célja a következő napokban segítséget nyújtani — azaz az összegyűlt élelmiszereket és ruhaneműket átadni — a rászoruló családoknak, személyeknek” — írja az egyházközség közösségi oldalán Képíró Gyula református lelkipásztor a helyi kezdeményezésről.

Póti Csaba, a Lázári Keresztyén Generációk Egyesületének elnöke lapunknak elmondta, hogy negyedjére szervezték meg ezt az adventi időszakban szokásos jótékonysági akciót, az előző hetekben a ruhaneműkből álló adományokat adták át a község nehéz helyzetben lévő lakóinak, családjainak, tegnap délután pedig a tartós élelmiszerekből álló adományok szétosztását is megkezdték. Főleg helyi magánszemélyek és vállalkozások segítik a három csapat által koordinált szeretetszolgálatot, de az egyesület munkáját a lázári polgármesteri hivatal is támogatja.

Harmincöt-negyven, a községhez tartozó valamelyik faluban rossz anyagi körülmények között élő család, árva, özvegy vagy fogyatékkal élő részesül ez alkalommal az adományokból. Az akciót szervezők a református egyházközség önkéntesei, de ahogy az adományozók is több felekezetből kerülnek ki, úgy a kedvezményezettek vallási hovatartozása sem szempont, az akció ökumenikus jellegű, hangsúlyozta Póti.