Kaplonyban 1903-ban alakult meg a fúvószenekar, mely jelenleg 28 tagot számlál. Idén zenéltek már Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és természetesen Magyarországon, őszre terveznek egy székelyföldi kirándulást. Poósz Attila vezetővel beszélgettünk.

Nagykároly vidékén szinte minden közösségi ünnep alaphangulatát a kaplonyi fúvószenekar adja meg. „Ütemet szabnak” — summázza Poósz Attila, a vezetőjük. Nem is tudná megmondani, hány fellépésük volt már idén. De ez az év abban a tekintetben is különleges, hogy már zenéltek Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és természetesen Magyarországon. Őszre terveznek egy székelyföldi kirándulást. Háromnaposat, Szentgyörgy vidékére.

Jelenleg huszonnyolc tagot számlál a kaplonyi fúvószenekar. Gyakran zenélnek együtt a mezőpetriekkel. Ők is vannak egytucatnyian. Mindkét zenekarnak Mircea Câcu a karnagya. Ennek köszönhetően ugyanazokat a zeneszámokat gyakorolják be, ugyanazon hangnemben muzsikálnak, és ez módfelett szerencsés. Bármikor össze lehet vonni a két zenekart, és a negyvenfős rezesbanda már igazán szól.

A hétvégén tartották meg Csanáloson a Strudlifesztivált. A kaplonyiak zenéltek az alkalmon, ötvenperces műsor-összeállításuk igen változatos volt. Repertoárjukban egyaránt szerepelt klasszikus keringő, polka, illetve napjaink zenéje.

Amúgy Kaplonyban a zenekar 1903-ban alakult meg. Sajnos hivatalos okirat nem maradt fenn erről. Egy esztergomi ferences szerzetes szolgált akkoriban a kolostorban, s a nótás kedvű fiatalokat beszervezte, hozatott hangszereket, s hozzákezdtek. Annak fejében lett használója tulajdona a hangszer, hogy vállalta, kerek egy évtizeden keresztül szolgálja minden feltétel nélkül az egyházat. A százesztendős hangszerekből maradtak fenn, ellenben ma már nem tudja azokat a banda használni, mivel magasabb a hangfekvésük, s nem lehet úgy behangolni őket, hogy a mostani billentyűs vagy egyéb hangszerekkel együtt szólhassanak. Egyébként a fúvószenekar mindig is szerződéses viszonyban állt az egyházzal. Legutóbb valamikor '87-ben, Vince atya idejében volt módosítva ez az egyezmény, ami mind a mai napig megvan. Egyebek mellett kötelessége a szerződés értelmében a zenekar tagságának a fiatalok beszervezése, azaz az utánpótlásról való gondoskodás, továbbá a jelentkezők képzése, így legkevesebb 3B és 3 keresztig való kottaolvasást megtanítani. Elvárás továbbá, hogy folyamatosan fejlessze, mélyítse tudását, illetve szentmisék előtt legalább félórával már ott lenni a templomban. Régen például pénzbüntetés is járt egy-egy esetleges késésért. Ma már igyekeznek igazságosan elosztani a fellépések alkalmával kapott tiszteletdíjaikat. Rendszerint Szent Cecília, a fúvósok védőszentjének ünnepén ejtik meg az osztozkodást.

Poósz Attila elmondta: „Én az apámtól tanultam a zene iránti szeretetet. Azonban a fiaim egyike sem örökölte ezt a hajlamot. De az a jó, hogy mindig vannak gyerekek, akik jönnek és tanulnak. Nem is olyan rég még tizenketten voltunk a zenekarban, ahhoz képest a mostani huszonnyolc nagy előrelépés, bizakodásra ad okot.” A rezesbanda vezetője hozzátette: „A kitartók meg is maradnak, ha pedig csak fellángolás volt a zene iránti vonzalom, az se baj, idővel kikopik. Úgy tartom, hogy már az is jó arány, ha tíz jelentkezőből egy megmarad a zenekarban. Van, aki úgy hiszi, hogy könnyű műfaj a fúvószene, azonban a valóság nem ez. Nálunk a zenélés nem úgy történik, hogy egy ember magában lefog egy akkordot, és már szól is. Itt sok embernek kell összeszoknia. Aztán tisztán kell megszólaltatni a hangszert. Ráadásul olyan hangszerről beszélünk, amelyik nem mindig ugyanúgy hallatszik. Ebben az esetben szájról lehet intonálni. Maradjunk annyiban, hogy jó fül is kell hozzá. Az élő zene persze azt jelenti, hogy szinte soha sem sikerül minden jól, de ez a varázsa is. Mindig ott van a hiba lehetősége. Mi észrevesszük ezeket a hibákat, de a közönség szerencsére nem mindig”.

Több mint huszonkétezer eurónyi európai uniós fedezetű pályázati pénzt fektettek pár éve Kaplonyban arra, hogy megújítsák a fúvószenekar hangszerparkját. „Ezt az összeget a kaplonyi önkormányzat hangszerekre fordította, és egyenruhát is csináltatott nekünk. Így hát most igazán jól állunk ebben a vonatkozásban. Ugye azelőtt a több mint százéves hangszereink voltak. Előbb-utóbb így is, úgy is ki kellett volna azokat cserélni. Már hamisak is voltak, nem lehetett azokat javítani. Azt is hozzátenném, hogy azok bécsi A-hangolásúak voltak, azaz fél hanggal feljebb szóltak, mint a mostaniak. Persze sokan máshogy gondolhatják, de én a magam rendjén el kell mondjam, hogy hálás vagyok ezért a befektetésért. Egy százéves múlttal rendelkező zenekarnak már ideje volt, hogy felújítsák a készletét, hogy ha nem is száz évet, de legalább tíz-húsz-harminc évet még muzsikálhassunk” — fogalmazott szép végszót.

Megyeri Tamás Róbert