Sport

Jól kezdett Mani a Red Bullon

2015.07.15 - 12:16

Több száz néző előtt, esőtől áztatott pályán zajlott a 12. Red Bull Romaniacs felvezető futama.

A világ legnehezebb hard enduro motoros versenyén, Nagyszeben központjában 21 akadályon kellett keresztülhaladniuk negyed óra alatt a motorosoknak. Az akadályok felállítására 150 köbméter fát használtak fel, illetve egy hóágyút is felállítottak, így a 37 országból érkezett 350 motorosnak alaposan megnehezítették a dolgát a szervezők. A Silver kategóriában a Red Bull-rekorder szatmárnémeti Gyenes „Mani” Emánuel a második helyen zárt, így szerdán, az első hegyi szakaszon is ebből a pozícióból vághatott neki a 135 kilométeres távnak. A Lotrului hegy meredek lejtőin felkapaszkodva a Vâlcea megyei Păşcoaia településen volt az első ellenőrző pont, ahonnan félórás pihenő után újabb tempós, de nehéz szakasz várt a Gold és a Silver kategóriák mezőnyére. A nap végén a Vâlcea megyei Robeşti településre érkezett meg a mezőny. Amennyiben Mani teljesíti az idei kiírást is (amely szombaton ér véget), akkor továbbviszi a rekordját, hiszen ő az egyetlen pilóta a világon, aki rajthoz állt és befejezte a világ legnehezebb hard enduro versenyét.

Fotó: Dragoş Dumitru