Nagykároly

Jól járt a visszaosztásnál Nagykároly

2015.05.08 - 10:39

Az utóbbi évekkel összehasonlítva, rekordnagyságú pénzösszeget utalt vissza az állam az áruforgalmi adókból a nagykárolyi városkasszába. Évről évre folyamatosan nő ez az összeg.

A korábbi évekhez viszonyítva, lényegesen nagyobb az áruforgalmi adóból visszaosztott pénzek összege Nagykárolyban — nyilatkozta a napokban Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő. Az elöljáró kifejtette, hogy évről évre nő az önkormányzat számára visszaosztott pénzek nagysága, s míg ez az összeg havonta körülbelül 550 ezer lej volt 5–6 évvel ezelőtt, az elmúlt hónapra szóló összeg elérte az 1 270 000 lejt.

„Mindez optimizmusra ad okot, hiszen ezek alapján valószínűsíthető, hogy sikerül előteremteni azokat a pénzeket, amelyekre szüksége van a városnak a szükséges infrastrukturális befektetések megvalósításához. A gazdasági mutatók arról árulkodnak, hogy nem ugrásszerű, nem váratlan ez a növekedés, hanem folyamatos” — fejtette ki Kovács.

Nagykároly polgármestere ugyanakkor nyomatékosította, hogy a kedvező gazdasági mutatókat nem szabad túlértékelni. A város saját erejéből ezután sem lesz képes végrehajtani a szükséges befektetéseket. Nagykároly úthálózatának leaszfaltozásához vagy felújításához, az óvoda- és iskolaépületek korszerűsítéséhez stb. továbbra is európai uniós, illetőleg kormánytámogatást kell megpályázni, és azt kiegészíteni saját erőből. Igaz, ezek a projektek már folyamatban vannak, több tanintézmény esetében elkészültek a megvalósíthatósági tanulmányok, hogy mihelyst zöld jelzést kapnak a pályázáshoz, az elsők között legyen Nagykároly a leadások tekintetében. „Aki elsőnek jelentkezik, az kap először” — ezzel a jelmondattal dolgoznak a nagykárolyi pályázatíró irodában, s ezért is igyekeznek annyira.