„…jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” — mondja a róka Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című meséjében. De hol van ma már a szív — tesszük fel gyakran a kérdést? Olyan világban élünk, amikor mindent a politika ural, egy állandó politikai harc részesei vagyunk, melyből szeretnénk ugyan kimaradni, de nem lehet, mert a politikusok döntéseitől függ a létünk, a mindennapi kenyerünk, a munkahelyünk, a gyerekünk jövője, a vállalkozásaink, hogy át tudunk-e kúszni a válságon, mekkora az adóink nagysága és minden más, ami az élet része. A gyakori választások lassan egybefolynak, és azt a hatást keltik, hogy itt mi örökös választási kampányban élünk: alig fejezünk be egyet, azonnal kezdődik a másik. Mit lehet tenni? Ameddig valaki nem talál ki jobbat a demokráciánál, addig annak szabályait kellene tökéletesíteni, nem pedig arra törekedni, hogy a már meglévőket hogyan lehet kijátszani. Sajnos ma már a politika szót ha helyettesíteni kell, legtöbben a mocsok, a képmutatás, a hazugság, a köpönyegforgatás, a kegyetlen hatalomvágy, a becstelenség szavakat használják. Rángatható, irányítható és eladó az egész világ. A színpad adott, adottak a bábuk, a bábosok és kell a közönség is ahhoz, hogy tökéletes legyen a színjáték. „…jól csak szívével lát az ember…”. De hol van már a szív? Mert ha ott lenne a helyén, aligha választanánk olyan politikusokat, akik nem a jó irányba vezetik a világot. Egy ideje egyre több politikus használja a politika szó valós jelentését, vagyis szolga. Azzal, hogy valaki szolgának nevezi magát, még nem teljesíti a szolgaság küldetését. Amikor a szolgaság kialakult, a szolga nem bérért dolgozott, a szolgáltató biztosította számára a megélhetéshez szükséges feltételeket, emiatt a szolga mindent megtett azért, hogy eleget tegyen az elvárásoknak. A mai szolgák fizetésért szolgálnak, hogy mennyire tesznek eleget az elvárásoknak, azt nem kell kommentálni, hiszen mindenki tapasztalja és látja a TV-híradókban.

Elek György