Belföld

Jogosítványhoz segítik a fiatalokat

Fotó: MOL Románia
2021.11.26 - 19:06
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány hetedik alkalommal hirdeti meg a Jogosítvány a jövőhöz programot hátrányos körülmények között élő fiatalok számára. A gépjárművezetői engedély megszerzése költségeinek támogatására 2022. január 21-ig lehet pályázni.

A Jogosítvány a jövőhöz programban a gépjárművezetői engedély megszerzésének költségeire pályázhatnak hátrányos anyagi körülmények között élő fiatalok, akiknek a munkavállalásnál feltétel vagy előny a jogosítvány, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében azoknak, akik már dolgoznak. A programot hetedik alkalommal hirdette meg A Közösségért Alapítvány a MOL Románia anyagi támogatásával. A hátrányos anyagi körülmények között nevelkedő fiatalok 2022. január 21-ig nyújthatják be pályázataikat. A Jogosítvány a jövőhöz programban 18–25 év közötti, hátrányos körülmények között élő fiatalok vehetnek részt, akik B-, C- vagy D-kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is. „A hátrányos körülmények között nevelkedő fiataloknak nagy kihívást jelenthet a munkaerőpiacon való elhelyezkedés. A Jogosítvány a jövőhöz program biztosítja az anyagi hátteret egy alapképzés megszerzéséhez, amely sok fiatal számára jelentheti az első lépést szakmai pályafutása megalapozásához. Ahogyan azt korábban is hangsúlyoztuk, a MOL Románia továbbra is a közösségek elkötelezett partnere marad, jelen vagyunk ott, ahol szükség van ránk” — nyilatkozta Camelia Ene, a MOL Románia ügyvezető igazgatója. A program hetedik kiírásának meghirdetése online zajlott, az eseményen hét olyan fiatal osztotta meg a programmal és a jogosítvány megszerzésével kapcsolatos tapasztalatait, és számolt be gépkocsivezetőként szerzett élményeiről, akik a korábbi kiírásokban támogatást nyertek.
„Második nekifutásra sikerült a gyakorlati vizsgám. Az első, sikertelen próbálkozás után jobban rákészültem, az oktatóm is nagyon mellém állt, és így hatékonyan tudtam tanulni. Bizalommal ajánlom ezt a programot a hozzám hasonló, rászoruló fiataloknak” — nyilatkozta Nyiri Alexandra, a 2020-as kiírás egyik kedvezményezettje.
A program eddigi hat kiírásában összesen 116 fiatalnak sikerült befejeznie tanulmányait: 96-nak sikerült megszereznie a B-kategóriás hajtási engedélyt, 17-nek a C-t, egynek B-kategóriás jogosítványt átalakított járműre, egynek B96-ra (járműszerelvény vezetésére alkalmas engedély: B-kategóriájú gépkocsihoz kapcsolt nehéz pótkocsi, melyek össztömege nem haladja meg a 4250 kg-ot), egy fiatal pedig mezőgazdasági vontatóra, traktorra szerzett jogosítványt. 33 fiatal a tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül.
„Az elmúlt hat év tapasztalata azt mutatja, hogy a fiatalokat segítő mentoroknak óriási szerepük van a felkészülés és a tanulás folyamatában. Hasonlóképpen azt látjuk, hogy azok a fiatalok, akik egy intézmény vagy civil szervezet támogatását élvezik, nagyobb eséllyel tesznek sikeres vizsgát. A pályázó számára előnyt jelent, ha fel tud mutatni egy olyan munkáltatói igazolást, amely tanúsítja a jogosítvány szükségességét egy munkahely betöltéséhez. Az is előnyt képez, ha a pályázót egy civil szervezet vagy egy intézmény támogatja, és egyben igazolja a pályázó rászorultságát. A pályázási időszak két hónapja alatt folyamatos tájékoztatást biztosítunk minden érdeklődő számára. A pályázatokat postán vagy online lehet beadni” — nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.
A programmal és a pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztató a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapon található.

A programról


A Jogosítvány a jövőhöz programot A Közösségért Alapítvány szervezi a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. A program anyagi támogatást biztosít 18–25 éves, hátrányos helyzetű fiatalok részére, B-, C-, D-kategóriájú — beleértve traktort, trolibuszt és villamost — gépjárművezetői engedély költségeinek fedezéséhez, akik számára a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkavállalásnál, vagy hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak.
A Jogosítvány a jövőhöz programot ötéves fennállása alatt két országos versenyen díjazták: 2018-ban a Civil Társadalom Gáláján, 2017-ben a Romanian CSR Awardson.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Szatmári jogosítvánnyal „mókolt” a máramarosi közlekedésrendészet parancsnoka?

Előállították a máramarosi közlekedésrendészet ideiglenes parancsnokát, informatikai csalás és hatalommal való visszaélés vádjával.
Vidék

Gázolaj-támogatás a gazdáknak

Az április 1-je és június 6-a közötti időszakban vásárolt és felhasznált gázolaj után járó támogatást kérvényezhető.
Belföld

Visszaadják a jogosítványt a pozitív drogteszteseknek, ha …

... ha 72 órán belül nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett laborvizsgálat eredményét.