A gyermekeket megillető jogok napjainkban már majd' minden szülő számára természetesek, és igyekeznek biztosítani is azokat, de sehol nincsenek teljes mértékben „tiszteletben tartva”.

Harminc éve a világ vezetői ígéretet tettek a gyerekeknek: elfogadták a gyermekjogi egyezményt, ami azon az 1959. november 20-i, a gyermekek jogairól szóló nyilatkozaton alapul, amely a gyermekek harmonikus fejlődésének biztosítását, a béke, tolerancia, szabadság, egyenlőség és szolidaritás szellemében való neveltetés körülményeinek megteremtését és megőrzését szorgalmazta — ezzel a gyermekek jogait összefoglaló dokumentum lett a történelem legszélesebb körben jóváhagyott emberi jogi megállapodása, ami az azóta eltelt idő során gyermekek millióinak az életét tette jobbá vagy mentette meg. Ám az 1989-ben tett ígéretek nem teljesültek és nem teljesülnek sehol teljes mértékben, a világ számos pontján még mindig túl sok gyermeket fosztanak meg a jogaitól — míg egyrészt naponta 15 ezer öt év alatti gyermek hal meg megelőzhető okok (például helytelen, elégtelen táplálkozás, oltás, egészségügyi ellátás hiánya) miatt, addig másrészt a fejlettebb vagy fejlett országokban élő gyerekeknek jobbak ugyan az életkörülményeik, de mindennaposan szembesülniük kell az ellenük elkövetett erőszakkal, az internet rendszeres használatával pedig az egyre jelentősebb méreteket öltő online bántalmazással.

Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára — biztonságuk védelmét (többek között a bántalmazás minden formája, az elhanyagolás és a kizsákmányolás, szexuális kizsákmányolás, gyermekmunka elleni védelmet); ellátásukat és gondozásukat, amely az egészséges testi és lelki fejlődésükhöz szükséges (a megfelelő táplálék és egészségügyi ellátás biztosítása, az alapvető oktatáshoz való jog); valamint részvételüket a társadalomban, hiszen a gyermekek képességeik fejlődésével egyre inkább képesek dönteni és aktívan részt venni egy közösség életében, s biztosítani kell(ene) számukra az információhoz való, a gondolat-, vallás-, lelkiismereti, valamint a véleménynyilvánítás szabadságát és az egyesüléshez való jogot.

S bár a gyermekjogi egyezmény elsősorban az államra nézve fogalmaz meg rendelkezéseket, mindannyian — a család, a civil társadalom, a média, a pedagógusok, a magánszféra — felelősséggel tartozunk azért, hogy érvényre jussanak a gyermekek alapvető jogai, és hogy védelmet biztosítsunk számukra az erőszak mindenfajta formája ellen.

 Gyermekjogok és gyermekvédelem

Harminc-, de ha úgy tetszik, hatvanéves a történelem legszélesebb körben jóváhagyott emberi jogi megállapodása, az ENSZ gyermekjogi egyezménye, amelyhez Románia még 1989-ben az elsők között csatlakozott. Ez a tény egyrészt azért is tűnik mai szemmel meghökkentőnek, mert az egyezmény elsősorban az országra ró kötelességet, neki kell biztosítania a gyermek jogát az ételhez, egészségügyi ellátáshoz, ingyenes tanuláshoz, megfelelő életkörülményekhez — és valószínűleg sokan emlékeznek még a rendszerváltást követő dokumentumfilmekre, tényfeltáró híradásokra, amelyek a romániai árvaházakban, gyermekintézményekben (de akár kis, vidéki településeken) tapasztalt, elborzasztó és sokszor felfoghatatlan körülményeket mutatták be. Másrészt az egyezmény kitételei értelmében szintén az állam, az ország feladata biztosítani a gyermek védelmét, megvédeni a bántalmazástól, a gyermekmunkától, a szexuális kizsákmányolástól — a rendszerváltást követő Románia pedig hosszú éveken keresztül beszerző- vagy ha jobban tetszik: bevásárlópiacuk volt az emberkereskedőknek, szexrabszolga- és pedofilhálózatoknak. Persze nagyon sok minden változott is az elmúlt három évtized alatt, törvények születtek, a civil szervezetek mellett most már a hatóságok is kiemelt hangsúlyt fektetnek a gyermekekkel szembeni erőszak bármilyen formájának megelőzésére, létrehozták a Gyermekek telefonja segélyvonalat (ennek Szatmár megyei száma 0261.983, és elég sokan hívják, főleg pszichikai és/vagy fizikai gyermekbántalmazás kapcsán), rendszeres és széles körű kampányokkal hívják fel a figyelmet a veszélyforrásokra, -helyzetekre, s nem utolsósorban alapjaitól megváltozott a szociális és gyermekvédelmi rendszer. A régi, rossz emlékű árvaházakat felszámolták (az az egy-kettő, amelyik pedig megmaradt, teljesen átalakult — a legjobb példa erre megyénkben a halmi Havasi Gyopár Gyermekotthon), a bármilyen oknál fogva intézményesített rendszerbe kerülő gyermekeket pedig úgynevezett családi típusú, 10–12 fős nevelőotthonokban helyezik el vagy nevelőszülők gondjaira bízzák. A gyermekek jogainak világnapja kapcsán a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság nyílt napokat tart a fennhatósága alá tartozó 17 otthonban, bepillantást engedve a külvilágnak az intézményekben élők mindennapjaiba. A nagymértékű pozitív változások ellenére a gyermekek jogai sem az országban, sem (messze nem elmaradottnak vagy szegénynek minősülő) megyénkben nincsenek teljes mértékben „tiszteletben tartva” — a szülők által sem. Ugyanis hiába léteznek a szülők kötelezettségeit előíró törvények (hiszen elsősorban a szülők kötelessége lakást, ételt, megfelelő életkörülményeket biztosítani gyermekeiknek, nem az államé), az elmaradott gondolkodásmód nagyon nehezen változik, és sok családban még mindig mindennapos a verbális és/vagy fizikai fenyítés, pedig egy gyermeket nem verni kell, hanem nevelni. Példát mutatva belenevelni a „jóba”, a jó viselkedésbe, a rendes beszédbe, a másik tiszteletben tartásába.