Sport

Jobbak a leggyengébbeknél

2015.03.19 - 15:09

Tizenhárom ponttal verte a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata a mezőny egyetlen csapatát, amely ebben a szezonban huszonhatból egyetlen mérkőzést tudott nyerni a bajnoki alapszakaszban.

Nagy volt az érdektelenség a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapat első bajnoki rájátszás–mérkőzése iránt, Adriana Pricop vezetőedző együttese ugyanis a szezon leggyengébb alakulataival kell megküzdjön, hogy bentmaradjon az élvonalban. Hozzátesszük, mindezért nem okolható a szakvezető, hiszen a klubvezetés, élén Valeriu Neagu elnökkel tette tönkre a csapatot, amely két évvel ezelőtt még bajnoki döntőt játszott.

Csütörtökön, a Rapid elleni találkozó kezdésekor összesen 34 néző volt a Both Katalin Sportteremben. Kicsivel később a Sportlíceum három, 5–8. osztályának diákjait vezényelték be a terembe, így benépesedett a sportterem lelátója. A gyerekek buzdították, szurkoltak a csapatnak, de vélhetően közülük kevesen voltak olyanok, akik tudták, hogy mi a tétje a meccsnek. A találkozó végén ugyanis azt kiabálták: „Van csapatunk, van értékünk, a Szatmárnémeti VSK a legerősebb!”

Közben a pályán egy alacsony színvonalú mérkőzés játszott a két csapat. A szatmári lányok nem erőltették a játékot, így a Rapid 6–0-ról négy perc alatt átvette a vezetést (6–9). Nem volt ok azonban az izgalomra, hiszen a VSK a 9. percben Flavia Ferenczi triplájával már tízzel vezetett (21–11). Bianca Voica távoli találatával a nagy szünet előtt már huszonkettő volt a szatmári for (38–16), de a fordulás után „az öltözőbe maradt” a VSK. A fővárosi alakulat – amely egy órával a találkozó kezdése előtt szállt le a Bukarest – Szatmárnémeti vonatjáratról – felzárkózott előbb tizenötre (40–25), majd mínusz huszonegyről (53–32) tizennégyre (53–39). Az utolsó pihenőig visszaállt a huszonegyes szatmári előny (60–39), majd a negyedik negyedben csak a diákok hangos szurkolása tartotta ébren a nézőket. A Rapid fokozatosan faragott a hátrányából, de csak tizenegyig jutott el (70–59), a mérkőzés utolsó pontjai a házigazdáké volt. Manta duplája a 38. percben született (72–59), utána ugyanis egyik csapat sem talált be, amely jól tükrözi a párharc színvonalát. Mint ahogy az is figyelemre méltó statisztikai adat, hogy a csütörtöki találkozó legjobbja, Kelsey Levington–Simons ötből egyszer sem tudott betalálni szabaddobásból. A VSK idegenlégiósa 26 pontot szerzett, 12 lepattanót gyűjtött be és 30 pontos lett a hatékonysági mutatója a szezon leggyengébb együttese elleni találkozón.

A két győztes mérkőzésig tartó párharc vasárnap 11 órakor Bukarestben folytatódik. Amennyiben a VSK-nak nem sikerül behúzni a fővárosi találkozót, akkor március 25-én a Both–sportteremben dől el a továbbjutás.

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, rájátszás, a 9–14. helyért, 1. mérkőzés

Szatmárnémeti VSK – Rapid 72–59 (21:13, 19:7, 20:19, 12:20).

VSK (pontok száma, lepattanók, gólpasszok): Moraru (6, 4, 1), Voica (6, 0, 1), Szmutku (5, 0, 3), Ferenczi (14, 9, 2), Manta (5, 8, 3), Tarţa–Laza (10, 6, 9), Levington–Simons (26, 12, 2).

A play–out másik mérkőzésén: Marosvásárhelyi Nova Vita – SCM Craiova 89–83.

Szöveg és képek: Pesek Attila

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEKEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!