Vidék

Jó út vezet a majdani Szamos-hídhoz

2021.04.02 - 13:40

A Szatmár Megyei Tanács hivatalosan is átvette a 196-os jelzésű megyei út Patóháza és a 19F jelzésű országút közötti, hozzávetőlegesen 3,6 kilométer hosszú szakaszát. A 3,1 millió lej összértékű korszerűsítési munkálatok nyomán az út 6 méter szélességű lett, felszereltek mintegy 150 méternyi fém védőkorlátot, és 244 kapubejárót is kialakítottak — s bár megyeszerte zajlanak hasonló típusú útfelújítások, az említett szakasz „fontosságát” az adja, hogy összeköttetést teremt majd a tervezett új Szamos-hídon keresztül az Aranyosmeggyes községhez tartozó Patóháza és a Kolcs községhez tartozó Szamoskrassó között. 

Útátvételi munkalátogatása kapcsán Ioan Rus, a megyei tanács alelnöke, az út- és hídügyi osztály vezetője, Marcel Faur, valamint a tanács technikai igazgatóságának csapata Aranyosmeggyes polgármesterével, Marian Torokkel, valamint Oláh Szabolcs alpolgármesterrel közösen elemezték ezen beruházás legoptimálisabb kivitelezésének lehetőségeit. Egy állandó (akár könnyű szerkezetű fém) híd szükségessége már évekkel ezelőtt megfogalmazódott, hiszen a Szamos ugyan jó darabon kettészeli Szatmár megyét is, de épített átkelőpont csak Szatmárnémetiben és aztán legközelebb Erdőszádán volt, a többi helyen pedig (időjárás függvényében) komppal vagy hidassal jutottak át egyik partról a másikra — s bár az is igaz, hogy Szatmárnémetiben két új híd épül (illetve az egyik már el is készült), valamint Szinérváralja és Remetemező között is épül egy híd, igencsak nagy szükség lenne egy hídra Szamoskrassó és Patóháza között is, ami jelentősen megkönnyítené a Bükkaljára való eljutást. Nos, az aranyosmeggyesi önkormányzat az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) szeretné megpályázni a beruházás finanszírozását — a műszaki terveket alig pár hét múlva, április végén adják le, azt követően pedig kiírásra kerülhet a beruházás közbeszerzési eljárása is.

Szabó Kinga Mária

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Új, határokon átnyúló projektek Szatmárban

Új, határokon átnyúló projekteket valósít meg a Szatmár Megyei Tanács, amelyeket a Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás nyert el.
Szatmárnémeti

Százból egy gyermek autizmus spektrumzavarral küzd

Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint világszerte minden 100 gyermekből egyet autizmus spektrumzavarral diagnosztizálnak. Romániában az autizmus előfordulási gyakorisága az általános iskolás gyermekek körében eléri a 14,3%-ot az Országos Közegészségügyi Intézet 2023-ban közzétett adatai szerint.
Szatmárnémeti

Egy napra megváltozik a sürgősségi elérési útvonala

Hétfőn nem tudnak a sürgősségi előtt parkolni a mentőautók és a tolókocsival közlekedő betegek sem juthatnak be itt az osztályra, hanem a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház főbejáratán, az udvaron keresztül mehetnek be az intézménybe.