Több hazai civil szervezet fordult a parlamenthez, az Államelnöki Hivatalhoz és a kormányhoz, hogy ne hagyja jóvá az RMDSZ-nek a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, amelynek értelmében húsz százalékról tíz százalékra csökkenne az anyanyelvhasználati küszöb. A levélben az áll, hogy a kezdeményezés „példa nélküli merénylet az egységes és szuverén román nemzetállam ellen”. A nyílt levél aláírói úgy vélik, hogy a törvénytervezet gyakorlatilag megszünteti a román nyelv hivatalos államnyelv jellegét, és „a román adminisztrációt (…) magyar államadminisztrációra cseréli”. Amikor józan gondolkodású románokkal együtt olvastuk a levél szövegét, maguk a románok sem tudták eldönteni, hogy mosolyogni kell vagy sajnálkozni. Mosolyogni nem illik az olyan embereken, akik még nem nőttek fel arra a minimális szintre, hogy képesek legyenek észszerűen kezelni alapvető kérdéseket. Sajnálkozni viszont lehet amiatt, hogy a huszonegyedik században még vannak emberek, akik számára az a legfontosabb, hogy azoknak az embereknek, akiknek a nagyapáik és nagyanyáik egy bizonyos településen éltek, és mindig ugyanazt a nyelvet beszélték, most, a „civilizáció fénykorában” megtiltsa ezt valaki. Ezek után sok román számára nem kellene szokatlan legyen, ha a magyarok kimondják, hogy nem hajlandók megünnepelni a nagy egyesülés századik évfordulóját, mert száz év után még mindig itt tartunk, és még mindig nem hajlandók beváltani az akkori ígéreteket.

De vegyünk egy konkrét, a szatmáriakhoz nagyon közel álló példát, amire szintén nincs magyarázat. Erdődnek mint településnek a magyarsága a legutóbbi népszámlálási adatok szerint meghaladja a húsz százalékot, és ugyanez a helyzet a sváb lakossággal is, a polgármester mégsem engedélyezi a magyar és a német helységnévtáblák használatát és a közintézmények magyar és német nyelven történő megnevezését, mert az Erdődhöz tartozó településekkel, az adminisztratív területen összességében sem a magyarok, sem a svábok aránya nem haladja meg a húszszázalékos küszöböt. Ugyanez a polgármester rendszeresen szervez középkori várfesztiválokat és egyéb rendezvényeket, hogy turisztikai szempontból népszerűsítse Erdődöt, melynek nevezetes személyiségei Petőfi Sándor és Szendrey Júlia, Károlyi Sándor, Drágffy Bertalan és Bakócz Tamás. Erdődön nem az a lényeg, hogy megvan-e a húsz százalék, turisztikai szempontból önmaguk arculcsapása az, ha nem azt népszerűsítik, ami valóban jellemző a településre, és nem azon a nyelven, amelyiken minél többen megértik, hogy miért érdemes Erdődre ellátogatni. Az erdődi várban semmilyen útmutató, semmilyen leírás nem szerepel magyar nyelven. Ebben a városban turisztikai szempontból csak magyar és sváb vonatkozású témákat lehet a turisták figyelmébe ajánlani, és ha ezek kulturális vagy gazdasági előnyökhöz juttatják a várost, azoknak az előnyöknek a város valamennyi lakója haszonélvezője. Ezt viszont csak józan gondolkodású, értelmes emberek képesek felismerni. Nem kell ehhez se támogató, se tiltó törvény, csak jó szándék és akarat.