Vidék

Jó polgármester csak jó gazda lehet

2013.04.11 - 10:05

Batiz község Szatmár megye legdinamikusabban fejlődő közigazgatási egysége, ahol a gazdasági és politikai válság ellenére is folytatni tudják az elkezdett beruházásokat és ebben az évben is van lehetőség pénzt elkülöníteni községfejlesztésre.

Iosif Roca, Batiz község polgármestere azon kevés önkormányzati tisztségviselők közé tartozik, akik nem panaszkodnak, hogy nincs pénz, nem lehet tenni semmit, megáll a települések fejlődése, hanem bátran jelenti ki, hogy a naponta emlegetett gazdasági és politikai válság ellenére Batiz községben jó irányba haladnak a dolgok. Az elmúlt évben jelentős beruházásokat tudtak elvégezni úgy, hogy az önkormányzatnak nincs adóssága.

— Közel vagyunk a városhoz — mutatott rá a polgármester — , jó az infrastruktúra, jönnek a befektetők, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az itt élő emberek adnak magukra: sokat hallanak, sokat látnak, sokat tanulnak, igyekeznek családjukban is jobb körülményeket teremteni. A családokban végbemenő fejlődésnek egyik bizonyítéka az, hogy, amíg az 1990–es években a községben tizenhét traktor volt, ma már közel százat jegyeznek, holott a szántóföld akkor is 2700 hektár volt, ebből húsz év alatt nem több mind 100 hektárt vettek ki a mezőgazdasági lajstromból építkezésre. A mezőgazdaság mellett rohamosan fejlődik az ipar, hiszen egyre több cég kezdi el működését a már meglévők pedig jelentősen fejlődnek, ami új munkahelyek megjelenésével, a község számára pedig adónövekedéssel jár.

 

Költségvetés

— Az idei költségvetés megközelíti az öt millió lejt, ebből 2 millió 600 ezer lej a helyi adókból és illetékekből származik — támasztotta alá állítását számokkal is Roca. — Ez 500 ezer lejjel több mint a tavalyi, 500 ezer lej pedig sokat számít egy község életében. Meg kell említeni, hogy az elmúlt évben a helyi adóknak és illetékeknek a 84,6 százalékát sikerült beszedni, ami más községekhez képest jó eredmény. Batiz községben úgy van be programozva az adónyilvántartás, hogy nem lehet eltekinteni senkitől. Megkezdve a polgármestertől az utolsó napszámosig, mindenki fizet adót. Az elmúlt évben havonta 73 ezer lejt utaltak át a cégek jövedelemadóként, decemberre ez 110 ezer lejre növekedett, ami arra utal, hogy a cégek termelnek.

 

Több jut beruházásokra

 

— Sokan panaszkodnak, hogy finanszírozás hiányában leállítják a nagy projekteket, még azokat is, amelyek EU–s pályázatok keretében indultak be — magyarázza a községgazda. — Batiz község idei költségvetését úgy fogadták el, hogy a tavalyinál 200 ezer lejjel többet költenek beruházásokra. Az elkezdett projekteket nem szabad abbahagyni, hanem minél rövidebb idő alatt meg kell valósítani, hogy a lakosság tudja használni azokat. Az Európai Unió csak az elvégzett munkát fizeti, éppen ezért, ha nincs pénz előfinanszírozásra, banki kölcsönt kell felvenni. Batizon ebben az évben létrehoznak egy mini állatkórházat, folytatják a csatornahálózat kiépítését, két új utcát nyitnak, járdákat készítenek, videokamerákat szerelnek fel az iskolákban, készül a területrendezési terv (PUG) stb. — sorolja a feladatokat Roca.

A polgármester megáll a községháza lépcsőjén és elégedetten mondja, hogy milyen jó érzés számára látni, hogy van mozgás. Az emberek egy része munkába megy, a másik része munkából jön, az iskolaudvaron gyerekek rohangálnak, mezőgazdasági gépek a mezőre tartanak. „Az a polgármester, aki azt várja, hogy a megyétől és a kormánytól kapjon pénzt, méltatlanul ül a polgármesteri székben. A megye és a kormány akkor sem segít, ha éppen a polgármester kormánya van hatalmon, mert a lehetőségek korlátozottak. Jó polgármester csak jó gazda lehet, a jó gazda pedig maga cselekszik, nem vár másra” — összegez búcsúzóul az elöljáró.

 

 

Elek György