Sport

Jó iramú, izgalmas meccseket hozott a Dohan-torna

2016.04.10 - 18:13

Ötödik kiadásához érkezett a Mircea Dohan kézilabda emléktorna,melyet a lányoknál a Szinérváraljai SK, a fiúknál a Nagybányai ISK nyert.

A Mircea Dohan nemzetközi utánpótlás korosztályos női és férfi kézilabda-tornát minden évben nagy érdeklődés övezi Nagykárolyban. A Román Kézilabda-szövetség égisze alatt zajló esemény megnyitóján a föderáció korábbi elnöke, Cristian Gațu, illetve 74-ben világbajnok román válogatott második legjobb góllövője, a 43 találatig jutó, Mircea Dohan egykori csapat-és szobatársa, Birtalan István is részt vett. A pénteki megnyitót követően, megkezdődtek a csoportmeccsek. A lányok Junior III korosztály kategóriájában az A-csoportot a Szinérváraljai SK nyerte 8 ponttal. A fiatal tehetségeknek csak az Érmihályfalvi Unirea és a Debreceni VSC okozott nagyobb fejtörést, legalábbis, ami az eredményt illeti, hisz a máramarosi lányok a bihariak (12-10) és a magyar csapat (8-6) ellen is „csupán” kétgólos győzelmet arattak, míg a Mezőtóháti HC Arsenal (12-5) és Tasnádi Unirea (11-2) már könnyebb akadálynak bizonyult. Az A-csoport második helyén az Unirea, a harmadikon pedig a debreceni csapat zárt. A B-csoport legjobbjának a Hajdúnánási Sport Klub bizonyult négy győzelemmel. A Hajdú-Bihar megyei alakulat a csoport legeredményesebb csapata volt a találatok tekintetében is, 76 lőtt és csupán 36 kapott góllal. A B-csoport egyik érdekessége, hogy a Nagykárolyi Elméleti Líceum SK lányai két olyan mérkőzést is jászottak, melyen nem sikerült gólt szerezniük, ami a kézilabdában igen ritka jelenségnek számít. A hajdúnánásiak mögött a Nagybányai ISK és a Zilahi ISK jutott a szombati fináléba. Az Érmihályfalvi Unirea 11-8-ra győzött a Zilahi ISK ellen, A Nagybányai ISK öt góllal múlta felül a Debreceni VSC csapatát (21-16), az összesített táblázatban legjobbnak bizonyuló Szinérváraljai SK 10-9-re nyert a Hajdúnánási Sport Klub ellen.

A fiúk Junior II kategóriájának A-csoportjában a Segesvári Kiválósági Országos Központ fiai lettek a legjobbak 91 találattal: ebből 33 Szatmárnémeti ADEP SK, 29-29 pedig a Nagykárolyi Iuliu Maniu Technikai Líceum, illetve a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club hálójában landolt. A nagykárolyiak 0 ponttal zárták a csoportot, így számukra elmaradt a finálé. A B-csoportban a Nagybányai ISK 2 csapata zárt az élen 6 ponttal,miután 26-8-ra legyőzte a Szalacsi Érsport SK-t, 28-4-re a Nagykárolyi Elméleti Líceumot, illetve 21-17-re nyert a második helyen továbbjutó Hajdúnánási Robzol 2000 KSE ellen. A fináléban a Szatmárnémeti ADEP SK 10-0-ra nyert a Szalacsi Érsport SK ellen, a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club.22-16-re legyőzte a Hajdúnánási Robzol 2000 KSE együttesét, míg a Nagybányai ISK egygólos győzelmet (15-14) aratott a favoritként induló Segesvári Kiválósági Országos Központ ellen. Az összesített táblázatban is a máramarosiak végeztek az élen. A torna a  a 70-es évek Victoria csapatának és az edzők együttesének az old-boys mérkőzésével (10-10), és a díjkiosztó ünnepséggel ért véget.