Szatmár megye

Jelöljék a legkiválóbb szatmári oktatókat!

2023.10.06 - 10:03
Ismeri azt az áldozatkész, lelkes Szatmár megyei tanárt, szakembert, aki gyermekét szakkörökön segítette, jó tanácsokkal látta el az iskolai felkészülésben vagy a tanulmányi versenyeken? Jelölje Mentor Díjra!

A Közösségért Alapítvány 2023-ban is Mentor Díjban részesít tíz olyan tanárt, edzőt, nevelőt, aki 18 év alatti fiatalokat oktat, képez, szakköröket vezet, versenyeket, találkozókat szervez, önzetlenül és eredményesen segíti diákjainak iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásának elindulását, illetve tevékenysége során a helyi közösség megbecsülését, a szakterületén dolgozó kollégák elismerését vívta ki. Olyan szakembereket keresnek, akik tudásuk továbbadásával több generáció tehetségeit segítették kiemelkedő eredményekhez, akik azonban a háttérben maradtak, akiknek a munkája sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kapta meg a megfelelő elismerést.

Szatmár megye már hét Mentor Díjas oktatóval is büszkélkedhet: 2011-ben Doloczki Márta tanítónő kapta meg az elismerést, 2012-ben Franczia Katalin matematikatanár és Mărneanu Ioan tanár és atlétika edző, 2013-ban Boga Katalin fizikatanár, 2014-ben Nyiri Zoltán festészet tanár, 2016-ban Csiszár Ferenc vívóedző, 2018-ban pedig Koczinger Éva matematikatanár.st.

Most azonban ismét várják a jelöléseket, december 31-ig! Jelölni a jelölt nevének, elérhetőségének a megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt által felkészített gyermekek, fiatalok legfontosabb eredményeit, a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását.

Jelöléseket kizárólag online, a Közösségért Alapítvány honlapján, 2023. december 31-ig lehet beküldeni. A Közösségért Alapítvány kuratóriuma 2024 februárjában választ a jelöltek közül, a díjátadást pedig az ezt követő időszakban szervezi meg.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!