Vidék

Jelmezes bál a nagymajtényi óvodában

2014.02.28 - 21:00

Péntek délelőtt került sor az idei farsangi mulatságra a nagymajtényi óvodában, ahova 32 gyermek jár.

Az álarcos bálon saját jelmezeiket mutatták be a gyerekek, melyeket otthon a szülőkkel együtt készítettek. Tegnap délelőtt azonban nem csak a farsangi buli miatt volt nagy izgalom az óvodában, hanem azért is, mert a szatmárnémeti székhelyű Maurer Alapítvány képviselői is meglátogatták a kicsiket, Knil Róbert helyi tanácsos meghívására. Maurer Róberthez, az alapítvány vezetőjéhez Cristian Sasu alprefektus is csatlakozott, a vendégek játékokat, édességeket, írószereket és tisztálkodási szereket vittek ajándékba a gyerekeknek. Maurer Róbert, az alapítvány vezetője elmondta, ez már a harmadik vidéki település, ahova az elmúlt hetek során eljutottak. Főként a megyeszékhelytől távolabb eső településekre igyekeznek eljutni, és a jövőben is folytatják ezt az akciójukat.