Szatmárnémeti

Jelentősen átalakult a megye színtérképe

2021.02.20 - 08:15

Pénteken a Szatmár Megyei Vészhelyzeti Bizottság gyűlésén hagyták jóvá a megyebeli tanintézmények következő hétre szóló működési szabályzatát, figyelembe véve a tanintézmények adminisztratív tanácsa, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, illetve a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) javaslatait. A rendelet kimondja, hogy ahol a fertőzési ráta 1 ezrelék alatti, ott minden iskola minden osztályában személyes jelenléttel zajlik majd az oktatás, ahol a fertőzési ráta 1 és 3 ezrelék közötti, ott az óvodások, az elemi osztályos tanulók és a végzősök térhetnek vissza az osztálytermekbe, ahol pedig 3 ezrelék fölötti, ott csak az óvodákban és az elemi osztályokban zajlik majd személyes jelenléttel az oktatás, míg a 6 ezrelék feletti települések esetében elrendelik a karantént, így értelemszerűen mindenki otthon marad.

A prefektusi hivatal honlapján tegnap közzétették az aktualizált listát, mely a https://cutt.ly/2lwNL5n linken érhető el. Az elmúlt héthez képest jelentős változások történtek megyénkben, például Nagykároly a zöldről sárga forgatókönyvre vált, Erdőd pedig a DSP javaslatára sárgáról zöldre. A módosítások eredményeként Remetemező és Szatmárudvari a zöld besorolásból bekerült a vörös zónába, Csanálos, Halmi, Aranyosmeggyes, Erdőd (a DSP javaslatára), Ákos, Mezőfény, Turc, Avasújváros, Majtény és Komorzán területi-közigazgatási egységek a sárgából zöld besorolás alá kerültek, Érendréd, Avasújfalu, Magyarcsaholy, Pusztadaróc, Királydaróc, Kökényesd, Érszakácsi, Nagykároly és Borválaszút területi-közigazgatási egységekben pedig a zöld helyett a sárga forgatókönyv szerint kezdik a következő hetet a diákok, míg Bikszád, Nagytarna és Vetés községek a DSP javaslatára maradnak a zöld zónában.

Elfogadott tesztelési protokoll

Immár két hete kezdődött el a fizikai jelenléttel zajló oktatás, és folyamatosan jelennek meg hírek arról, hány gyerek, pedagógus fertőződött meg, illetve hány osztályközösség tért vissza az online oktatásra. Az egészségügyi minisztérium kidolgozta és közzétette azt a protokollt, mely alapján a fertőzésgyanús diákokat, pedagógusokat tesztelni lehet a tanintézményekben az antigéngyorstesztekkel. Mentesülnek a gyorsteszt elvégzése alól azok a személyek, akik mindkét adag védőoltást megkapták, illetve azok, akik az elmúlt 3 hónap során túlestek a betegségen.

A dokumentum néhány általános alapelvet fogalmaz meg. Az első azokhoz az esetekhez kapcsolódik, amelyekben az antigéngyorstesztek elvégzése ajánlott: azon tanulók esetén, akiknél a tanórák alatt jelentkeznek a betegség kezdeti tünetei; azon tanuló osztálytársai esetében (a tünetmentesek is), akinek pozitív lett a tesztjük; valamint azon pedagógusok vagy kisegítő személyzet esetén, akiknek tünetei a tanórák alatt jelentkeznek. Pozitív teszt esetén az illető személy kontaktjait is tesztelik.

Abban az esetben, ha egy diáknak vagy egy pedagógusnak 37,3°C-nál magasabb a testhőmérséklete, vagy COVID-19-re utaló tüneteket (köhögés, láz, légszomj, torokfájás, megfázásos tünetek, nehézlégzés, aszténia, izomfájdalom, fejfájás, ízlelési zavarok, emésztési problémák stb.) produkál az iskolában, elkülönítik, megfigyelés alatt tartják, és az egészségügyi személyzet elvégzi az antigéngyorstesztet (diákok esetén csak akkor, ha rendelkezik a szülők írásos engedélyével). Amennyiben negatív a teszt eredménye, a diákok esetén értesítik a szülőket, és javasolják, hogy a kapott nyomtatvánnyal keressék fel a családorvosukat, a pedagógusok esetén pedig a háziorvos felkeresése mellett a házi elkülönítés javasolt a tünetek megszűnéséig. Pozitív teszt esetén a diák osztálytársait és a vele kapcsolatba került pedagógusokat, a többi diákot is tesztelik, a pedagógusok esetén pedig az ő kontaktszemélyeit (kollégák, más személyek, akikkel ugyanabban a helyiségben tartózkodott legalább 15 percig, maszk nélkül) tesztelik. Az egészségügyi és a tanügyminisztérium figyelemmel követik az iskolák esetén a betegség alakulását, és szükség esetén azonnal beavatkoznak.

Területi-közigazgatási egységek besorolása

Vörös forgatókönyv: Sződemeter, Apa, Szamosdob, Remetemező, Szatmárudvari.

Sárga forgatókönyv: Szatmárnémeti, Szatmárpálfalva, Ráksa, Batiz, Avasfelsőfalu, Kolcs, Homoród, Tasnád, Sárközújlak, Szatmárhegy, Mikola, Túrterebes, Szamosborhíd, Vámfalu, Batarcs, Szaniszló, Piskolt, Érendréd, Avasújfalu, Magyarcsaholy, Pusztadaróc, Királydaróc, Kökényesd, Érszakácsi, Nagykároly, Borválaszút.

Zöld forgatókönyv: Kányaháza, Bikszád, Krasznabéltek, Nagytarna, Kisgérce, Bogdánd, Tartolc, Börvely, Mezőpetri, Kaplony, Egri, Érkávás, Tasnádszántó, Hadad, Szokond, Szopor, Berekszó, Kálmánd, Csomaköz, Krasznaterebes, Mezőterem, Lázári, Vetés, Szilágypér, Csanálos, Halmi, Aranyosmeggyes, Erdőd, Ákos, Mezőfény, Turc, Avasújváros, Majtény, Komorzán.

Sógor Beáta

Fotó: dreamstime.com

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmárnémeti

Jöhet az iskolabútorzat!

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester aláírta az iskolák új bútorzattal való felszereléséről szóló szerződést.
Belföld

Ősztől már hétfajta ösztöndíj lesz

A 2024/2025-ös tanévben már 7 különböző ösztöndíjban részesülhetnek a romániai diákok.