Nagykároly

Jelentős fotós esemény Nagykárolyban

2018.05.07 - 12:38

Újabb nagyszabású fotós rendezvény helyszínéül szolgált Nagykároly, pontosabban a Károlyi-kastély, a Romániai Fotóművészek Szövetségének tagjai ugyanis a hétvégén tartották éves találkozójukat a városban.

Az egész napot felölelő tárgyalássorozat keretében a Nagykárolyba érkezett fotóművészek több programon is részt vettek. Ezek között szerepelt városnéző kirándulás, de nem hiányozhatott a sorból kiállításmegnyitó és díjazási ceremónia sem. Délután rangos kiállítás nyílt ugyanis, amely A tekintetek mögött címet kapta.

A kiállítás szervezését, a tulajdonképpeni házigazda szerepét természetesen a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub tagjai vállalták fel és látták el. A kiállítás nyitórendezvényén a fotóklub alelnöke, Bikfalvi Zsolt köszöntötte a jelenlévőket, majd dr. Hágó Attila Nándor, a klub elnöke is szólt. A házigazdákat követően Adela Lia Rusu fotóművész, az AAFR északnyugati regionális elnöke beszélt. Mint mondta, nagyon fontosak a kiállítások, valamint a különböző díjazások, hiszen ezek jelentik a visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy milyen munkát végeznek.

A rendezvény során Balási Csaba, az AAFR alelnöke és a FIAP összekötője átadta a FIAP 2018-ra vonatkozó díjait a jelen lévő fotóművészeknek. Összesen 12 hazai fotóst díjaztak, közülük többen a nagykárolyi rendezvényen is jelen voltak. Az egész napos rendezvény kulturális programokkal, majd kerekasztal-beszélgetéssel ért véget.