Szatmárnémeti

Javul a szatmári tömegközlekedés

2021.02.10 - 07:37

Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala révén folytatódik a közösségi közlekedés korszerűsítése a megyeközpontban. A Solaris autóbuszgyártó vállalat újabb két hibrid járművet szállított le megyeszékhelyünknek, miután a megrendelt 17-ből 13 autóbusz már 2020-ban forgalomba került. Az utóbbi három év során öt új dízelüzemű autóbuszt is vásárolt a szatmárnémeti önkormányzat, miután 2006-ot követően eddig az időszakig egyetlen járművel sem bővítette gépparkját a közösségi közlekedést biztosító vállalat.

Ezzel együtt csökkent az autópark átlagéletkora is: 2016-ban 15 év fölötti volt, 2020 végén pedig már 10 év alatti a Szatmárnémetiben közlekedő buszok átlagéletkora, ez most tovább javult.

„Ahhoz, hogy minőségi szolgáltatást biztosítsunk a közösségi közlekedés terén is, tovább kell bővítenünk a járműparkunkat. Az utóbbi években 5 dízel és 17 hibrid autóbusz megvásárlására került sor európai uniós forrásokból és a helyi költségvetésből, és tovább folytatjuk ezt, amíg csak környezetkímélő és kényelmes járműveink lesznek forgalomban” — mondta Kereskényi Gábor polgármester.

A két újonnan leszállított autóbusz egy-egy 120 kW-os elektromos és 151 kW-os dízelmotorral van ellátva, ugyanakkor légkondicionáló berendezés és utasszámláló megfigyelő kamera is van bennük, utóbbinak köszönhetően pontos kimutatás készülhet arról, hogy mennyire kihasználtak a járatok. Egyszerre 96 utas szállítására alkalmasak, amelyek közül 31 számára ülőhely biztosított.

Kereskényi Gábor polgármester már korábban is több ízben kihangsúlyozta, hogy fontos a szatmárnémeti közösségi közlekedés korszerűsítése, hogy alternatívát nyújthasson a lakosoknak a gépkocsimentes közlekedésben. „Csak úgy lehet rávenni bárkit is arra, hogy otthon hagyja autóját, és tömegközlekedési eszközzel jusson el a munkahelyére, iskolába, az úti céljához, ha az a tömegközlekedési eszköz megfelelő körülményeket biztosít számára” — nyilatkozta korábban Kereskényi Gábor.

A járművek vásárlása a Regionális Operatív Programban leadott sikeres pályázathoz tartozik, amelynek része az új autóbusz-pályaudvar építése, valamint a forgalomfigyelő és az e-ticketing rendszer kiépítése is. A beruházás összértéke 37 millió lej, amelyből mindössze 659 ezer lej a polgármesteri hivatal önrésze.

Bumbuluţ Krisztina

Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Mikkel foglalkozik 2025-ben a szatmárnémeti városvezetés?

Közlekedés, kikapcsolódás, nevelés, sport.
Szatmárnémeti

Minőségi vizet a szatmáriaknak!

Korszerűsítik a szatmári ivóvízhálózatot, amelynek révén nem csak a víznyomás lesz állandó, de az ivóvíz minősége is javul.
Szatmárnémeti

Negyed évszázada van Dräxlmaier Szatmárnémetiben

A vállalat és munkatársai 25 éves tevékenységének évfordulóját egy különleges eseménnyel ünnepelték.