Vidék

Javítási munkálatok Érendréden

2015.07.09 - 11:29

Mozgalmas nyaruk van az Érendrédi Református Egyházközség tagjainak, hiszen a templom jelentős korszerűsítési és megerősítési munkálaton esik át, melyért nyár végén adnak majd hálát.

 

Az Érendrédi Református Egyházközség életében 2015 a nagy beruházások éve, tájékoztat a gyülekezet lelkipásztora, Kurta Szabolcs, akitől megtudtuk, hogy júniusban nagyszabású javítási munkálatok kezdődtek a templomban, először is az alap megerősítését kezdték el. A problémák rég mutatkoztak, a falakon hosszú és mély repedések jelentek meg, jelezve, hogy az épülettel komoly gondok vannak. Eddig azonban nem került sor a hibák kijavítására. A szakemberek véleménye szerint a problémát az alapok megerősítésével lehet megoldani. A templom egyes részein van alap, viszont az alap és a fal között helyenként 25–30 cm törmeléktégla van, ami instabillá tette a falakat. A probléma oka valószínűleg az 1834-es földrengésben kereshető, amikor a templom súlyosan megrongálódott és az alapon maradt törmelékre építették vissza a falakat. Amikor meglett a pénz a munkálatokra, elkezdődött az alap körbeásása, és vasbetonnal való megerősítése. A törmeléket a munkások eltávolították, és betonnal pótolták azt, melléöntve egy megerősítő alapot is. Szakaszonként ásták ki és öntötték körbe. Néhány szakaszon az életüket kockáztatták a munkások a fal alatti munkálatokkal, hiszen a fal már korábban süllyedni kezdett, és fennállt a veszély, hogy bármikor leomlik. Olyan rész is van, a torony mellett, ahol a földfelszíntől mintegy 30–35 cm-re egyszerűen nincs alapja a templom falának. A munkálatok egy hónapja kezdődtek el, de még sok a teendő. Ezzel párhuzamosan a tetőzeten is megerősítést végeznek, a szarufákat volt szükséges megtámasztani alulról szakszerűen, helyükre ácsolva a támasztó gerendákat. A toronyban pedig a haranghoz vezető feljáratot szinte teljesen kicserélték, mert már veszélyes volt felmenni a harangokhoz. A toronytetőn pedig 2 gerendát kellett kicserélni, mert félő volt, hogy egy nagyobb vihar leviszi. A munkálatokra nem gyűjtöttek pénzt a presbiterek a gyülekezettől, az egyháztagoktól mindössze egy–egy ebédet, illetve vacsorát kértek. Ezen kérésnek a gyülekezet tagjai eleget is tettek. Gardó Sándor főgondnok, Kiss Ferenc gondnok, illetve Kurta Szabolcs lelkész hálásak a gyülekezet tagjainak mindazon támogatásért, mellyel a templom javítási munkálatait segítették. A presbiterek segédkeztek a felújítási munkálatokban és a munkások ellátásában.

A munkálatokat a hadadi Papp László és csapata végzi, s csak dicsérő szavakkal lehet illetni precíz tevékenységüket.

A templom javításának végeztével az érendrédi gyülekezet hálaadó istentiszteletet szervez a nyár végén, ugyanakkor felavatják a gyülekezeti házat is, zárta mondandóját Kurta Szabolcs.