Szatmár megyében szinte valamennyi kalászosokat termesztő földművelő elkezdte az aratást. A terméshozam vegyes, sok helyen okozott károkat a szárazság, a termés minősége legtöbb helyen nem kifogásolható.

A Szatmár Megyei Mezőgazdasági és Élelmezési Igazgatóságnál sem lehet találni egy olyan nyilvántartást, ami hiteles adatokat nyújt arról, hogy mennyi kalászost termesztettek ebben az évben. Ennek oka, hogy sem a kisgazdák, sem a mezőgazdasági vállalkozások nem kötelesek jelentést tenni arról, hogy melyik kultúrából, mennyit termesztenek. Az utóbbi egy-két hétben javában folyik az aratás: egyesek jó, mások elfogadható termésmennyiségről beszélnek. Közben a malom- és pékipar képviselői, mint minden évben aratás idején, kenyérár emelést jósolnak, arra hivatkozva, hogy az országban nincs elegendő kenyérbúza.

A szárazság az egész ország területén komoly károkat okozott a mezőgazdaságban. Normális körülmények között ebben a periódusban havonta 250–300 liter esőnek kellene hullnia négyzetméterenként — állítja Horváth András talajvédelmi technikus —, ezzel szemben sok helyen több mint egy hónapja nem volt értékelhető csapadék. Tavaly ugyanebben az időszakban — júniusban, július második feléig — bőségesen esett az eső, ami meglátszott a betakarított termények mennyiségén is. A növénytermesztésben nem csak a terméskieséssel számolnak a gazdák, hanem arra is, hogy a terményt az önköltségi ár alatt kell értékesíteni, ugyanis ez az az időszak, amikor a tárolási lehetőségekkel rendelkező felvásárlók nagy része olcsó áron próbál a terményhez jutni. A gazdák nagy része pedig épp a tárolási lehetőségek hiánya miatt kénytelen eladni a búzát és a takarmány–növényeket.

Több–kevesebb termés

Tegnap Vetés községben kísértünk el néhány búzatermesztőt az aratáson, hogy ha nem is teljes mértékben, de próbáljunk meg betekinteni az aratáskor jelentkező problémákba. Ma már mindenki számára ismert, hogy hatékonyan gazdálkodni csak nagy területeken és saját gépekkel lehet. Hodoros Mihály két társával hatszázötven hektáron gazdálkodik, ennek körülbelül fele a saját földjük, a többit bérelik. A saját területeket, amennyire lehetett tagosították — földcserékkel, földeladással, majd újabb föld megvásárlásával —, a bérelt területekkel viszont gond van, mert ezek idős emberek tulajdonában lévő kis parcellák, amelyek néha elég nagy távolságra vannak egymástól. Ezeket is lehetne tagosítani, de a tulajdonosok ragaszkodnak az eredeti helyhez, holott ha ezek a parcellák közelebb kerülnének egymáshoz, lehet, hogy több részesedést tudnánk adni. Vannak olyan búzaföldek, ahol az elmúlt év őszén teljesen száraz talajba vetettük a magot, azóta a minimális mennyiségű esőt sem kapta meg a föld. Itt 2500–3500 kilogramm termésre számítunk hektáronként. Vannak viszont olyan parcellák is, amelyekről 5–6000 kilogrammot is learathatunk.

Kisgazdák gondja

Szabó Vilmos azon gazdák közé tartozik, akik csak azért gazdálkodnak, hogy családjuk számára előteremtsék a mindennapi kenyeret. Három hektár saját földje van, de nem rendelkezik semmilyen géppel, tehát minden munkálatot meg kell fizessen. Ilyen esetben el lehet mondani, hogy a jövedelem fele rámegy a gépi munkálatokra. Negyedik napja járja a falut, hogy béreljen egy kombájnt, mert sosem lehet tudni, hogy mikor áll be az esős idő, ami azzal járna, hogy a szemek kihullnának, csökkenne a terméshozam. A Szabóhoz hasonló kisgazdák esetén más gondok is adódnak. Ahhoz, hogy ki tudja fizetni a gépi munkálatokat, a termény egy részét most kell eladnia, amikor az a legolcsóbb. Akkor is eladná, ha nem kellene sürgősen a pénz, mert a padláson csak annyit tud tárolni, amennyire a család használatára szükség van. Volt már olyan év, hogy nem adta el aratáskor a búzát, azt remélve, hogy tavasszal magasabb ára lesz, közben behozták a sok import búzát és olcsóbb lett. Ezért mondják azt, hogy a mezőgazdaságban csak az láthat előre, akinek van mit kockáztatnia.

Elek György