Vidék

Játszva tanultak egymástól a diákok

2015.08.11 - 19:00

Az Erasmus+ egy új, EU-s oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram, melyhez a Kökényesdi Általános Iskola is csatlakozott egy épp zajló pályázatnak köszönhetően. Ebbe több mint negyven diákot sikerült bevonni — mondta el érdeklődésünkre Lukács Éva tanárnő.

A Vissza a jövőbe elnevezést viselő pályázat célja népszerűsíteni az egészséges, aktív életmódot, és a környezettudatos, fenntartható gazdálkodást, tudtuk meg Lukács Éva tanárnőtől. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektben tíz tanintézmény vesz részt.

Nyári program

A pályázat tevékenységei között nyári vakációs foglalkozások is szerepeltek, így július utolsó hete és augusztus első hete szorgos munkával telt az iskola Erasmus+ klubjában, ahol kézműves-foglalkozásokon vett részt több mint negyven tanuló. Gyöngyöt fűztek, papírt hajtogattak, festettek fát, műanyagot és papírt is. Újrahasznosítottak műanyagpalackokat, tejes- és gyümölcsleves dobozokat, és a jégkrémes pálcikákat is fel tudták használni munkájuk során. Felújítottak megunt ajándékos szatyrokat, hajcsatokat és — természetesen — a környezetvédelem fontosságáról is gondolatokat cseréltek a résztvevők. A tevékenységek egy része márciusban és májusban zajlott: lengyelországi és ausztriai tanulmányi utakon részt vett diákok tanítottak társaiknak néhányat az ott elsajátított technikák közül. Ilyen volt például az észtországi partnerektől megtanult pirográf technika (beégető gravírozás), melyet a hűtőmágnesek készítésénél használtak; a németországi partnerektől tanult módon, kőporral bevonva újították fel és tettek személyessé ajándékszatyrokat; a spanyolországi partnerektől tanultak alapján készítettek üres tejes-, és gyümölcsleves dobozokból pénztárcákat; az osztrák partnerektől megtanulták, hogy gombokkal díszíteni is lehet dolgokat, így tették egyedivé hajcsatjaikat. Sok szép nyaklánc, karkötő, fülbevaló, hajcsat, hűtőmágnes, pénztárca, ajándékszatyor készült, amit büszkén használhatnak készítőik, de a remekművek egy része saját készítésű gyűjtőmappába került. A foglalkozások rendjén a gyermekek az iskola kiskertjében is szorgoskodtak: gyomláltak, kapáltak, öntöztek, kiszedték és koszorúba fonták a hagymát, majd az árnyékba húzódva fabulákat írtak környezetvédelmi témában. Ennek, persze, feltétele volt, hogy előbb megvizsgálják közvetlen környezetünket, számba vegyék a környezetvédelmi problémákat, és ezekre próbálják megtalálni a megfelelő megoldásokat. A következő évben angolra fordítják, illusztrálják, majd Berlinben, a partnereik munkáival együtt, kőből készült papírra nyomtatják a meséket.

Jótékonykodás

A projekt keretében ellátogattak a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez, ahol Békéssy Erzsébet igazgatónő bemutatta az intézményt, ismertette, mivel foglalkoznak, majd ízelítőt kaptak a laboratóriumokban folyó munkából is. Megnézték, hogyan vizsgálják a levegő szennyezettségét és megtudták, hogy ilyenkor, kánikula idején a strandok környékén a legtisztább a levegő. Erről személyesen is meggyőződtek — strandolással zárták a foglalkozásokat a pályázat Szatmár megyei résztvevői, akik szeptemberben folytatják majd a munkát. Úgy tervezik, a következő évben vásárt rendeznek, eladják az alkotásaikat, a bevételt pedig valamilyen jótékonysági célra fordítják majd.