Szatmárnémeti

Járőröztek a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei

Fotó: Szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat/Facebook
2020.12.11 - 14:09
Éjszakánként járőröztek a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik a szabad ég alatt kénytelenek tölteni a fagyos éjszakákat.

A szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat az idei évben sem hagyja cserben azokat, akik otthon hiányában a fagyos utcákon, olykor a szabad ég alatt kénytelenek tölteni az éjszakákat. Mivel ezeknek az embereknek nincs hol lakniuk, menedék keresésére vannak utalva, mindezt úgy, hogy akár a fagyhalálnak is ki vannak téve. A rászorulók a város több pontján is próbálnak búvóhelyeket keresni a hideg elől. Az ő segítségükre sietnek a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei, mint a mínuszos éjjelek őrei.

Az önkéntesek már túl vannak pár bevetésen. Az idei év eddigi akcióiról Gyenes Kincsőt, a szeretetszolgálat szociális munkását és ifjúsági vezetőjét, illetve Hegedűs Gergő fiókvezetőt kérdeztük.

Kincsőtől megtudtuk, hogy november utolsó hetében eddig összesen három egymást követő éjszaka voltak kint a szervezet önkéntesei. „Az első éjszakán, november 25-én, szerdán 11, majd az azt követő éjszakákon 15–15 hajléktalan személynek segítettünk” — fogalmazott Kincső, hozzátéve, hogy az önkéntesek takarókkal, forró teával és minden este forró, friss levessel felszerelkezve indultak útnak, ezzel segítve a hajléktalanokat. A szervezet ifjúsági vezetője felhívta a figyelmet, hogy a szeretetszolgálat fedezte a koronavírusteszt költségét azoknak a hajléktalanoknak, akik szerettek volna a szatmárnémeti hajléktalanszállóra menni.

„Már sokadik éve működik ez a programunk, a tapasztalat pedig az, hogy most van erre a legnagyobb szükség. Még mindig olyan emberekkel és élettörténetetekkel találkozunk az éjszakák folyamán, amelyek ennyi év tapasztalat után is meglepők számunkra. Lehetőségünk szerint továbbra is szeretnénk 'vigyázni' ezekre az emberekre, hiszen célunk nem változott, segítséget szeretnénk nyújtani a rászorulóknak” — fogalmazott Hegedüs Gergő fiókvezető a projekt további kimeneteléről, illetve a bevetéseken tapasztaltakról.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szatmári madarászok és a Máltai Szeretetszolgálat jövendőbeli önkéntesei közösen ünnepelték a madarak napját

Kossuth–kerti madár-beazonosítás, játékos feladatok, madárhang–megfigyelés és madaras „activity”, Fahéj fülesbagoly megmentésének története — természetesen a madarak napja alkalmából.
Szatmárnémeti

Hajléktalanmentés: indulnak a mínuszos éjszakák őrei

Péntek hajnalban - 11 fok lesz Szatmárnémetiben. Azokra is figyeljünk, akik idősek, egyedülállóak!
Szatmárnémeti

5800 lejt gyűjtöttek bringázva, futva, sétálva a Mikulással

A „Bringázz, fuss, sétálj a Mikulással” jótékonysági akció keretében gyűjtöttek adományt a Máltai Szeretetszolgálat időseknek szóló ünnepi programjára.