Vidék

Járhatatlan az óvári út

2013.05.16 - 09:34

Vetés és Óvári között 9,5 km megyei út vár évek óta felújításra. Mircea Govor, a Szatmár Megyei Tanács gazdasági ügyekért felelős alelnöke szerint ezt az útszakaszt már megjavították.

 

Lehet, hogy sokáig úgy tartották, hogy Óvári a világ vége, hiszen 1989 előtt valóban nehéz volt megközelíteni ezt a falut, ma már viszont más a helyzet, hiszen egyre több alkalommal nyitják meg itt (ideiglenesen) az országhatárt, a magyarországi részen szinte a határig vezet az út, de román részen is tervbe van véve, hogy az országhatáron át vezető utat építsenek, ezzel is elősegítve a határ két oldalán élők számára a kapcsolattartást, a gazdasági, kulturális és társadalmi élet fejlődését. Ezek ma még csak tervek, hiszen Vetéstől, Óvárin keresztül, a határ felé vezető út szinte járhatatlan. Juhász Lajos polgármester elmondta, hogy a 9,5 kilométeres útszakasz sohasem volt úgy építve (vagy javítva), hogy az tartós legyen. Választási kampányok idején minden párt megígérte, hogy korszerűsíti ezt az utat, szórtak is rá néha itt–ott néhány lapát aszfaltot, gyakrabban csak kavicsot, de a teljes felújítás még mindig várat magára.

Az óvári kultúrotthontól a református templomig vezető 2,5 kilométeres szakasz is megyei út, de a tanács igyekszik valamilyen módon karbantartani, hogy azon a járókelők és a személygépkocsik valahogy közlekedhessenek. Legjobban az Unicarm Rt. tulajdonosai vannak felháborodva, ugyanis a cégnek 304 bejegyzett gépkocsija van, ezek naponta négyszer szállítanak élő állatokat, árut vagy más anyagokat ezen az úton. A cég nagyon sok útadót és az üzemanyag árába belefoglalt, szintén az utak karbantartását célzó adót fizet, viszont azt tapasztalja, hogy a pénzét nem arra a célra használják, amire befizeti. Juhász Lajos polgármester évek óta továbbítja a panaszokat a Szatmár Megyei Tanácshoz, évek óta kapja az ígéreteket, legutóbb Mircea Govor, a Szatmár Megyei Tanács gazdasági ügyekkel foglalkozó alelnöke azt válaszolta, hogy ezt az útszakaszt már megjavították. Valószínűleg a javításon azt értette, hogy végigment az úton egy gép, ami bekaparta a gödrökbe a port….

 

Elek György