Belföld

Japánsztrájkoltak a postások

2014.05.14 - 08:54

A Román Posta alkalmazottai tegnap ígéretükhöz híven japánsztrájkot tartottak.

Országszerte körülbelül húszezer alkalmazott a postahivatalokban fehér szalaggal átkötött karral fogadta az ügyfeleket, ekképp híva fel figyelmüket a postás-szakszervezet által kezdeményezett tiltakozó akcióra. Mint Trandafir Tripontól, a Postások Országos Szakszervezete (SLPR) szatmári szervezetének vezetőjétől megtudtuk, zavartalanul folyt a munka, de természetesen folytatják a tiltakozásukat az előre megbeszélt ütemterv szerint. Azaz csütörtökön 8 és 9 óra között a megyei postahivatalok előtt tartanak sztrájkőrséget a szakszervezetisek —esetünkben a szatmárnémeti Mihai Viteazul utca 2. szám alatti központi posta épülete előtt.

 

Kevés a fizetés

 

Mint már írtuk, a postás-szakszervezet tagjainak követelései közé sorolható a Román Posta vezérigazgatójának, Ion Smeeianunak és a cég ügyvezető igazgatójának, Rosita Alexének azonnali lemondása, továbbá minden olyan személyé egyidejűleg, akiket ez a két vezető juttatott be a céghez. Egyéb nagyon fontos kérésük a bérezést illeti, az infláció figyelembevételével június elsejétől béremelést kérnek. Ez a gyakorlatban 20%-ot jelent. Ugyanakkor a mindennapi szolgálatban használt fogyócikkek, munkaruha, táska biztosítása is szerepel a követelések listáján. Május 19-től kezdődően éhségsztrájkot kezdenek a szakszervezeti vezetők, együtt a posta középszintű vezetőivel, amennyiben nem teljesítik a kéréseiket.