Szatmárnémeti

Japán sztrájkba kezdtek

Fotó: Facebook/Uniunea Sanitas Satu Mare
2021.12.23 - 08:17
Szatmár megyében is tiltakoznak az egészségügyi dolgozók a diszkriminatívnak tartott béremelések ügyében: japán sztrájkba kezdtek, karszalaggal jelzik elégedetlenségüket.

A legnagyobb érdekvédelmi szervezet, a Sanitas Szatmár megyei tagjai, csakúgy, mint kollégáik az összes többi megyében, azt követelik, hogy az Egészségügyi Minisztérium minden egészségügyi dolgozónak emelje meg a bérét januártól, ne csak egyes alkalmazotti kategóriák esetében.

A Sanitas tagjai azért tiltakoznak, mert a 2017-es évi egységes bértörvényt csak az orvosok és részben az asszisztensek esetében tartották be maradéktalanul, az egészségügyi személyzet többi tagja esetében a bérek csak negyedével növekedtek a törvény által előírt mértékhez képest. A szakszervezeti képviselők állítása szerint a kormány négy hónap haladékot kért a törvény végrehajtásához szükséges új ütemterv kialakítására, ezt azonban az érdekképviselet nem fogadta el.

A szakszervezet emellett azt is kéri a szaktárcától, hogy a bérpótlékokat ne a 2018-as fizetések alapján számolja ki, mint ahogy az most történik, hanem frissítse az értékeket a jelenlegi fizetések alapján. B. K.

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Felfüggesztették az általános sztrájkot az egészségügyben

A Sanitas indoklása szerint „esélyt ad a döntéshozóknak a bértörvényről szóló tárgyalások újraindítására.”
Belföld

Kelemen: az egészségügyben megoldás születhet, az oktatásban problémák vannak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a következő két hétben nincs reális esély a közalkalmazotti bértörvény tervezetének elfogadására.
Belföld

Kedden általános sztrájk kezdődik az egészségügyben

Július 28–án, kedden reggel több mint 400 egészségügyi intézményben kezdődik meg az általános sztrájk — a Sanitas szerint a kórházvezetők máris nyomást gyakorolnak az alkalmazottakra.