Szatmárnémeti

Januártól jön egy új szeméttípus

2020.11.05 - 08:28

Szatmár megyében még a két frakcióra (száraz és nedves) való gyűjtés sem működik, miközben már 2012 óta négyfelé (papír, műanyag, üveg, fém), válogatva kellene a szemét várja a kukásokat a háztartási hulladék mellett. Közben meg a törvényhozásban csak mennek előre, 2021. január elsejétől már külön meghatározást kap az ételmaradék, ezt ötödik frakcióként kell majd a házban, lakásban gyűjteni és a szemetesbe, kuka mellé kitenni, amikor „kukanap” van. A komposzttörvénynek nevezett jogszabályt ma elfogadta a parlament, a környezetvédelmi ügynökség egyik munkatársa pedig úgy tájékoztatott, hogy a metodológia megjelenésére várnak a hatóságok azért, hogy ezt alkalmazni is tudják.

Az új rend lényege, hogy például a tojáshéj, a teafilter, a kenyér- és krumplihéj, a csont, a szerves szalámihéj és hasonlók ne abba a szemétbe kerüljenek, amit kivisznek a kukáskocsik a szeméttelepre, hanem kerüljenek komposztálóba, és kerüljenek vissza a természetes körforgásba. Hogy milyen hulladékok fognak pontosan ebbe a kategóriába tartozni, azt most dolgozza ki a környezetvédelmi és a mezőgazdasági tárca közösen. Jelen állás szerint ennek a fajta hulladéknak nem lesz muszáj külön tárolóban megjelennie, de nem szabad a háztartási szemétben sem benne lennie. Aki tehát nem dobja ki, mert — mondjuk kertes házban lakva — van otthoni lehetősége újrahasznosítani ezt, megteheti, s ha jószág eszi meg, az is rendben van, mert a lényeg, hogy az ilyesmi ne jelenjen meg a szeméttelepre szánt hulladék között. Hogy milyen mennyiségben jelenik meg az ételmaradék a szeméttelepekre vitt szemétben, arról nincs adat, azonban ennek ötödik frakcióként, szelektív hulladékként való kategorizálásával az a cél, hogy még tovább csökkenjen a lerakodásra kerülő szemét mennyisége.

Ahogy az lenni szokott, egy ráutaló magatartást megkövetelő jogszabály esetén itt is bírság jár akkor, ha ez a magatartás hiányzik. Magánszemély 400–800 lej közötti összegre lesz büntethető, ha nem tartja magát az előírásokhoz, ha pedig cég mulaszt, 10–20 ezer lejes bírságot kockáztat. A törvény eredeti szövege szerint január elsejétől lép érvénybe, de máris vannak olyan hangok, melyek szerint csak február 20-tól fogják ezt alkalmazni. Faluhelyen talán nem fog annyira nagy gondot okozni a törvény betartása, mint városon, ahol a mostani szelektív gyűjtés szabályait is nehéz betartani a tömbházlakásokban a helyhiány miatt. A metodológiából derülhet ki az is, mi lesz az olyan településeken, mint például Szatmárnémeti, ahol nincs tartós érvényű hulladékszállítási szerződés (amelyik ételmaradék-elszállításról is szólna), és ahogy most áll a helyzet az erre vonatkozó közbeszerzéssel kapcsolatos pereskedést illetően, február végéig sem nagyon lesz.

Princz Csaba

Fotó: primicia.com.ve

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Nem kezeljük jól a szemetet!

Kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság (EB) Románia, Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország és Ausztria ellen a hulladékokról szóló irányelv átültetésének hiányosságai miatt.
Szatmárnémeti

Nem lesz ingyenes zöldhulladék-elszállítási akció

Érvényben marad a 2021-ben életbe léptetett szabály, nincs már ingyenesen kínált, zöldhulladék-elszállítás Szatmárnémetiben és nem is lesz. Vagy komposztálni kell, önerőből elvinni, vagy pénzért elvitetni.
Belföld

Szeméthegyek alatt fuldoklik Máramaros – vészhelyzetet hirdettek

Vészhelyzetet hirdetett a Nicolae Ciucă miniszterelnök által vezetett országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a hulladékválsággal küzdő Máramaros megye területén – sajtóinformációk szerint a szemétválság hátterében a nagybányai polgármester kavarta „kürtőskalács etnikai botrány” áll.