Január a szatmári svábok számára nem csak az új év kezdete – KÉPGALÉRIA
Nyolc évtizeddel ezelőtt, 1945–ben több mint 80 000 romániai németet (szászt, svábot, cipszert) hurcoltak el kényszermunkára, a Szovjetuniónak nyújtandó „természetbeni jóvátételre” — és ezzel a 1945. február 4–11. közötti jaltai konferencián a szövetségesek egyet is értettek. Viszont nem értették „Minek ez a felhajtás a romániai szászok és mások Oroszországba deportálása miatt?” — ahogy azt Winston Churchill brit külügyminiszer híressé vált mondatában megfogalmazta, ugyanis a kelet-európai németek kényszermunkára vitelét a szovjetek jogának tartották.
A szatmári svábok deportálása kezdődött legkorábban, ugyanis őket már január 2–3–án összegyűjtötték: a harminckét településről mintegy 5000 embert hurcoltak el, s közülük a kényszermunka éveiben majdnem ezren hunytak el az embertelen körülmények, járványok és munkabalesetek miatt. Ugyanakkor azok közül, akik hazatértek, sokaknak csak az a vigasztalás jutott, hogy szeretteik körében halhatnak meg, mert az elszenvedett megpróbáltatások teljesen felemésztették őket.
Az emlékezés fájdalmas, de szükséges
Vasárnap délelőtt a Kálvária-templombeli emlékmise kezdetén a deportáltak lelki üdvéért gyújtottak mécseseket az oltár előtt, közben a kivetítőn a sváb közösség életét megörökítő felvételek váltották egymást, a fiatalok pedig a közösség életét ismertették.
„A testnek sok tagja van, de valamennyi tag egy test — ha egyik szenved, mind szenved. Az emlékezés fájdalmas, de szükséges, hogy megértsük milyen hatalmas felelősségünk van egymás iránt.” — fogalmazott ft. Fanea József, a Kálvária német közösségének lelki vezetője, aki Pál apostol soraira építette megemlékezési prédikációját. Mint fogalmazott, a munkatáborokba elhurcoltak szenvedése olyan fájdalom, amelyet nehéz szavakba önteni, viszont arról sem szabad megfeledkezni: a szenvedések közepette a hit ereje tartotta meg őket. Hangsúlyozta: az emlékezés nem csak múltidézés, hiszen azért emlékezünk, hogy tanuljunk belőle, ugyanakkor a kereszt arra emlékeztet, hogy minden ártatlanul szenvedővel ott szenved az Isten, nem vagyunk egyedül — épp ezért merjünk embernek lenni s odaállni a szenvedők mellé.
A templomi megemlékezés zárómomentumaként a fúvósok és a Schwäbischer Männerchor szolgálatát követően a jelenlevők — köztük a sváb települések és NDF-ek, akárcsak a vállaji sváb közösség küldöttsége — koszorúikat helyezték el a Kálvária templom udvarán található, sváb deportáltaknak emléket állító táblánál.
Meg kell bocsátani, de feledni nem szabad
A rendezvénysor a Svábházban folytatódott, ahol a férfikórus dalcsokrát követően a Német Demokrata Fórum városi és megyei szervezetének elnöke, Stefan Kaiser és Johann Leitner köszöntötte a jelenlévőket.
Január a svábok számára nem csak az új év kezdete, de a szenvedéseké is, amelyet az egész közösség átélt, hiszen az itthon maradottak is hatalmas (lelki és fizikai) terheket cipeltek — hangsúlyozta Kaiser, hozzátéve: megbocsátani meg kell, ez a keresztény kötelesség, de feledni nem szabad, s tanítani kell, hogy egyrészt a jövő generációi se feledjék, másrészt pedig hogy soha többé ne történhessen meg hasonló.
Az el nem feledés fontosságát emelte ki Johann Leitner is, röviden összefoglalva az 1945-ös német közösségek deportálásainak országos és szatmári eseményeit, s ajánlva: olvassák minél többen az utóbbiakról írt könyveket.
Bár tragikus és szomorú események, veszteségek apropója volt az emléknap, különleges és örömteli mozzanatként köszöntötték az augusztusban 101. születésnapját ünneplő, nagykárolyi Lini Klárát, akit fiatal lányként vittek el s öt év kényszermunka után térhetett csak haza, valamint a munkatáborokban született, erdődi Bauer Máriát és szatmárnémeti Novák Évát. Nem mellékesen a három hölgy az emlékmisén és a koszorúzáson is részt vett.
A rendezvénysor a Schmidt Mária vezette Airchor, majd a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak összeállításával folytatódott, akik Anton Fuhrmann munkatábor-emlékeiből olvastak fel, s végül a Gemeinsam Német Ifjúsági Szervezet gyermek– és ifjúsági tánccsoportjának előadásával zárult.
Szabó Kinga Mária
(Fotók: a szerző felvételei)
