Külföld

Jake Sullivan: a G7-csoport vezetői szerint versenyre kell kelni Kínával

Fotó: prodigitalseva.com
2021.06.14 - 08:58
A G7-csoport, azaz a hét vezető ipari hatalom csoportjának vezetői egyetértettek abban, hogy Kínát muszáj "ellensúlyozni" és "versenyezni" vele a demokrácia védelmétől a technológiai versenyig terjedő számos kihívást illetően  - jelentette ki vasárnap Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Sullivan az Air Force One, azaz az amerikai elnöki különgép fedélzetén Brüsszel felé tartva úgy fogalmazott: Kínával kapcsolatban a G7-es országok vezetőinek csúcstalálkozóján "jelentős előrelépés történt" a G7-es országcsoport korábbi állásfoglalásához képest. Ez, Sullivan szerint, tükrözi "a nézetek oly mértékű közeledését, amilyen néhány évvel ezelőtt még nem volt tapasztalható".  

A politikus úgy vélekedett: "széles körben elfogadott nézet, hogy Kína jelentős kihívást jelent a világ demokráciái számára". Mint fogalmazott: a cornwalli csúcstalálkozón a politikusok egyetértettek abban, hogy közös programra van szükség a Kína jelentette kihívást illetően, olyan programra, amely tartalmazza "a kiállást, az ellensúlyozást és a versenyt". Hozzáfűzte: "az olyan kifejezések, mint az ellensúlyozás és a verseny, nemcsak Joe Bidentől, hanem (a csúcstalálkozón részt vevő) valamennyi vezető politikustól elhangzottak".  

A hét vezető ipari hatalom kormányfői vasárnap ígéretet tettek arra, hogy "kezelik" Kína növekvő befolyását. Közleményükben külön felhívták a figyelmet a hszincsiangi muzulmán ujgur kisebbség elleni jogsértésekre, illetve szabadságot és autonómiát követeltek Hongkong számára.

"Ez szomorú. Ha azt állítják, hogy a világ legnagyobb gazdaságai kicsi országoknak számítanak, akkor hatalmas probléma van a nézőpontjukkal" - így kommentálta az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azt a korábbi kínai reakciót, amelyben az ázsiai ország a G7 csúcstalálkozóval kapcsolatban megjegyezte: "elmúltak már azok az idők, amikor kis országcsoport döntött a világ sorsáról".

Tanácskozásukon a G7 vezetői azt is felvetették, hogy infrastruktúra-fejlesztési terveket ajánlanak a fejlődő országoknak, mintegy ellensúlyozva ezzel a kínai Egy Övezet Egy Út (más néven: Új Selyemút) kezdeményezést és nyomában Peking növekvő befolyását. A G7-ek tervei között szerepel például vasútépítés az afrikai kontinensen, vagy szélerőművek telepítése egyes ázsiai országokban.

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Londoni elemzők: Kína valószínűleg az eddig vártnál kissé később előzi meg az amerikai gazdaságot

Londoni pénzügyi elemzők szerint Kína a korábban vártnál lassabban, az amerikai gazdaság viszont gyorsabban lábal ki a koronavírus-világjárvány sokkjából, ezért Kína az eddig számítottnál két évvel később, csak a jövő évtized kezdetén veheti át az első helyet az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján.
Külföld

A külügyminiszterek elítélik az Ukrajnával szembeni orosz magatartást

Elítélték vasárnapi közös közleményükben a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) külügyminiszterei az Ukrajnával szembeni agresszív orosz retorikát és az orosz csapatösszevonást Ukrajna közelében.
Külföld

G7: Globális egészségügyi deklarációt fogadnak el az újabb járványok megelőzéséről 

Minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni a koronavírus-járványhoz hasonló újabb pusztító pandémiák kialakulását - áll abban a globális egészségügyi deklarációban, amelyet várhatóan szombaton fogadnak el a hét vezető ipari hatalom (G7) angliai csúcstalálkozójának résztvevői.