Évtizedes hagyomány, hogy május közepén egymást követő napokon emlékezünk Szatmárnémetiben Dsida Jenőre és Jakabffy Elemérre — ám míg az első név mindenki számára ismerősen cseng, addig a modern kori erdélyi politikai élet egyik legnagyobb személyiségéről, Jakabffy Elemér kisebbségpolitikusról jóval kevesebben tudnak.

Pedig munkássága, generációkon átívelve, ma is ugyanolyan időszerű, s messze nem véletlenül, ugyanis Jakabffy  különböző rendszerekben élte meg, hogyan lehet jogokat keresni, a kisebbségi jogvédelem útján járni különféle rezsimekben,  és nem csak hazai, de külföldi politikai tevékenysége, a genfi tanácskozásokon való részvétele és az a mód, ahogyan elképzelte már akkor – egy évszázada – a kisebbségvédelmet, hangsúlyozva a hiteles, tartós párbeszéd szükségességét a többség és a kisebbség között, az mind–mind példát mutat(hat) a mai politikusoknak. 

Jakabffy élete nem csak elhivatott szolgálat, de meghurcoltatás és áldozat is volt, ám nem halála, hanem élete és értékes munkássága került előtérbe születésének 145. évfordulóján a hídon túli római katolikus temetőben álló sírjánál. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök imáját követően Pataki Csaba megyei RMDSZ és tanácselnök ünnepi gondolatait kabinetfőnöke s a városi tanácsos Barakonyi Gergő osztotta meg a főhajtókkal.

Mint mondta, amikor Jakabffy Elemérre emlékezünk, nem csupán egy politikusra, jogászra vagy tudósra emlékezünk — egy olyan ember előtt tisztelgünk, aki egy történelmi korszak törésvonalain állva is megőrizte hitét abban, hogy a közösségek együttélésének alapja a jog, a méltóság és a kölcsönös tisztelet. Olyan korban élt, amikor Közép-Európa határai újrarajzolódtak, államok omlottak össze, közösségek kerültek egyik napról a másikra kisebbségi sorba. 

Sokak számára ez a korszak a bizonytalanságot, a veszteséget és a bezárkózást jelentette, ő azonban nem a sérelmi politizálás útját választotta, hanem az építkezését — felismerve azt is: a kisebbségi lét óriási felelősséggel jár. Nem véletlen, hogy nevéhez fűződik a Magyar Kisebbség című, európai színvonalú, nemzetközi tekintélyű folyóirat elindítása, amely nem csupán a magyar közösség fóruma volt, hanem a párbeszéd tere is. Hiszen Jakabffy pontosan tudta, a kisebbségi kérdéseket nem lehet bezárt ajtók mögött, csak egymás között megoldani — ezért indította el a Glasul minorităţilor román nyelvű párhuzamos kiadványt is. Mert hitt abban, hogy a megértéshez előbb beszélni kell egymással.
Ez a gondolat ma is aktuális. Hiszen az erdélyi magyarság ma is ugyanazzal az alapvető kérdéssel szembesül, hogyan lehet identitásunkat, nyelvünket, intézményeinket úgy megőrizni, hogy közben ne falakat építsünk, hanem hidakat? Hogyan lehet a kisebbségi létet nem elszigeteltségként, hanem értékként megélni? És talán éppen ezért olyan fontos ma is az öröksége, mert a kisebbségi jogok soha nem tekinthetők véglegesen elintézett kérdésnek. Minden nemzedéknek újra meg kell erősítenie azokat.

„Jakabffy Elemér életútja arra emlékeztet bennünket, hogy a kisebbségi közösség ereje nem csupán a számokban mérhető, hanem abban is, mennyire képes megszervezni önmagát, megőrizni méltóságát, és partnerként fellépni a többségi társadalomban. Ez az erkölcsi tartás teszi őt ma is példává.  Jakabffy Elemér ezt az utat mutatta meg nekünk. Rajtunk áll, hogy továbbmegyünk-e rajta.” — hangsúlyozta Barakonyi.

A kovászember 

A módos lugosi földbirtokos család sarja már fiatal korától érdeklődött a kisebbségi politika iránt, 1910–től a Magyar Országgyűlésben a mai Krassó-Szörény megyében található Boksánbánya (Németbogsán) választókerület képviselője lett, az impériumváltást követően hazatért lugosi birtokára, ahol kisebbségi politikusként újfajta közéleti munkába kezdett: az Országos Magyar Pártban (OMP) a bánsági tagozat elnöke volt, képviselő lett a román parlamentben, ahol 1927–1937 között tevékenykedett: 1928-ban Háromszék, majd két cikluson át Szatmár megye választotta képviselőjévé. Mindeközben Sulyok Istvánnal és Willer Józseffel 1922-ben elindították a szülővárosában megjelentett, Magyar Kisebbség címet viselő nemzetpolitikai szemlét, amelyben többek között Mikó Imre, Nicolae Iorga, Bíró Vencel, Paál Árpád, Balogh Artúr is közölt cikkeket, s amelyben a jogtudomány, a politológia és a társadalomtörténet mellett irodalompolitikai vagy művészetszociológiai írások is napvilágot láttak.
1925-től nem csak a román politikai színtéren volt jelen, hanem a Svájcban megrendezett népkisebbségi kongresszusokon is részt vett. 1943-tól a Romániai Magyar Népközösség munkáját segítette —  amíg nemzetiségi túszként nem internálták Bukarestbe, majd Hátszegre kényszerlakoltatták, ahonnan csak 1954–ben távozhatott. Ezt követően költözött Szatmárnémetibe, fiához s élt visszavonultan 1963–ban bekövetkezett haláláig. 

Szabó Kinga Mária 

(Fotók: Kőrösi Zsolt és a szerző felvételei)