Sport

Izraelbe utazik a válogatottal Chivari

2016.02.09 - 12:54

Visszahívták Románia 19 éven aluliak labdarúgó-válogatottjába Denis Chivarit, a Szatmárnémeti FC Olimpia ifi középpályását.

Andrei Spier szövetségi kapitány és Aurel Țicleanu, a román szövetség scouting osztálymenedzserének a vezetésével ugyanis izraeli edzőtáborba utazik kedd este a húszfős legénység, február 18-án térnek haza. Éppen ezen a napon ünnepli majd 19. születésnapját Chivari. A középpályás egyébként az év elején ciprusi edzőtáborban alapozott a válogatottal, ahol kezdő volt a csapat mindhárom felkészülési mérkőzésén. Ezúttal két találkozót játszanak a fiúk, mindkét alkalommal Izrael korosztályos csapatával mérkőznek meg, előbb február 15-én, majd 17-én.

A korosztályos nemzeti csapat az Európa-bajnoki selejtezőtornára készül, amelyet március 24–29. között rendeznek Ausztriába. Romániával és Ausztriával együtt szerepel még egy szériában Csehország és Szlovákia csapata, a csoportgyőztes pedig kvalifikálja magát a nyolccsapatos Eb-döntőbe, amelyet július 11–24-én rendeznek Németországban.