Belföld

Izrael elnöke: Románia igaz barátja az izraeli népnek és Izraelnek az antiszemitizmus elleni harcban

2021.06.09 - 13:12

"Románia igaz barátja a zsidó népnek és Izrael államnak, egy zsidó és demokratikus államnak, amelyben minden polgár egyenlő jogokkal rendelkezik" - mondta az izraeli államfő.

"Mint minden demokrácia, Izrael Állam is elfogadja a lényegre törő kritikát. De nem fogjuk elfogadni azokat a kísérleteket, amelyek arra irányulnak, hogy erőszakos eszközök jogellenes alkalmazásával és a nemzetközi jog kihasználásával aláássák és gyengítsék a létezéshez való jogunkat, úgy értelmezve a nemzetközi törvényeket, mintha azok megengednék az Izraelre mért csapásokat" - mondta Reuven Rivlin.

Azt is leszögezte, hogy az izraeli nép nem áll konfliktusban az iszlámmal.

'Semmiféle háborúban nem állunk az iszlámmal vagy az arab népekkel sem a Közel-Keleten, sem sehol a világon. Tény, hogy harcolunk a sötét erők ellen, amelyek terrort vezetnének be és mindenkit kiirtanának, akik ellenük fordul, különösen Izrael Államot és lakóit. Az iráni terrorista rezsim és libanoni és gázai kollaboránsai azon dolgoznak, hogy aláássák a létünket, és Izraelnek joga és kötelessége, hogy megvédje polgárait a nukleáris fenyegetéstől, a rakétatámadásoktól, a terror fenyegetésétől" - jelentette ki Izrael elnöke.

Reuven Rivlin román hivatali kollégája, Klaus Iohannis meghívására tett hivatalos látogatást Romániában. Rivlin hangsúlyozta, hogy államfőként először látogat országunkba, de a Kneszet elnökeként már volt Romániában.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Románia ismét köszöni Magyarország schengeni támogatását

Oana Țoiu román külügyminiszter hivatalában fogadta kedden Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert – tájékoztatott a szaktárca.
Belföld

Drágulásban Románia továbbra is rekorder

Csökkent az infláció októberben, de még így is a legmagasabb egész Európában.
Belföld

9,88 százalékra nőtt az infláció Romániában

Nincs már sok a 10 százalékig, szép lassan elérjük a két számjegyű pénzromlást...