Az EKE — Szatmárnémeti öt tagja egy hetet töltött Izlandon, ahol tapasztalatokat gyűjtöttek annak érdekében, hogy hatékonyabb munkát végezhessenek a Túr menti védett területek gondnokaiként.
Múlt hét végén érkezett haza izlandi kiszállásáról a szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesületnek az az öt tagja, akik információszerzés és tapasztalatcsere érdekében utaztak egy, hasonló tevékenységet végző egyesület meghívására az Atlanti-óceáni szigetországba.
Márk-Nagy János, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, az EKE védett területekkel foglalkozó csapata látogatott el az izlandi egyesülethez, egy közös pályázat zárómomentumaként. Az izlandi kiszállás főleg azért volt nagyon fontos, mert az ottani egyesület egy madárrezervátumot gondoz, illetve vizes élőhelyekkel is foglalkozik, így ez az alkalom nagyszerű lehetőségnek bizonyult arra, hogy a szatmárnémetiek tájékozódhassanak afelől, hogyan zajlik a munka egy, a mienknél ilyen szempontból is sokkal fejlettebb országban. „Azzal a céllal mentünk — részletezte Márk-Nagy —, hogy bemutassuk, az EKE milyen lehetőségeket tud kihasználni munkájához, milyen projekteket vezetett már le, milyen eszközök állnak rendelkezésére akkor, amikor védett területek gondnokságáról beszélünk, illetve, hogy milyen problémákkal szembesülnek az ökológusok munkájuk során. Izlandon pedig, lehetőségünk volt megismerni az ottani természetvédelmi rendszert, tájékozódni a vizes élőhelyek menedzsmentje felől, illetve terepen, védett területeket, nemzeti parkokat bejárva megismerni az izlandiak e téren történt megvalósításait.” Más fajok élnek Izlandon mint Romániában, ismerte el Márk-Nagy, de koncepció terén láttak újat és tanulhattak az izlandi látogatás idején. „Az alakulófélben lévő, gyermekbetegségeivel küszködő romániai természetvédelmi rendszer számára hozhattunk haza olyan információkat, amelyeket a helyi lehetőségekhez adaptálva, könnyebbé és hatékonyabbá tehetjük a munkánkat” — tette hozzá.
Az EKE tagjai által Izlandon szerzett információk hozzáadódnak azokhoz, amelyeket a korábbi években Angliában, Skóciában és Lengyelországban szereztek, hasonló kiszállások alkalmával.
Princz Csaba