Nagykároly

Izgalmas újdonságokkal érkezik a FitDay

2018.05.02 - 11:10

Számtalan újdonsággal, meglepetésajándékkal készülnek a szervezők az év legfittebb napjának idei kiadására, árulta el lapunknak Szabó Andrea edző, a rendezvény főszervezője.

Az év legfittebb napját idén május 5-én, szombaton 14 órai kezdettel tartják. A rendezvény immár a hetedik kiadásához érkezett, s az évek száma csak tovább fejlesztette a résztvevők körében nagy népszerűségnek örvendő napot.

A szombati programsorozat keretében 4 edzés várja majd mindazokat, akik kilátogatnak a nagykárolyi Iuliu Maniu Iskola Iskolaközpont sporttermébe. Ezúttal hat fellépő érkezik Nagykárolyba, az első eszközös óra pedig 14 órakor veszi kezdetét. A BootCamp edzésmóddal első alkalommal találkozhatnak Nagykárolyban a sportszeretők. Ezt 15 órától a Brutal boksz, majd 16 órától a Gymstick, végül 17 órától egy bodyARTXross edzés követi.

„Az edzések kb. 40–45 percet fognak tartani, hogy legyen időnk kicsit kifújni magunkat, valamint körülnézni. A kiállítók standjainál lesz egy debreceni sminkes csapat is, akik ingyen frissítik fel a sminket, a termékeiket pedig ki lehet próbálni és meg is lehet vásárolni a helyszínen. Fontos tudnivaló még, hogy Czégel Erika hoz sportruhákat magával, valamint az életmódváltóknak is lesz stand, csakis kizárólag diétás, cukormentes alapanyagokból és termékekből. Itt a kiállítás mellett szintén lesz lehetőség vásárolni is, de lesznek még minőségi illóolajak is. A FitDayre érkező első 100 belépő ajándékcsomagot kap majd. Készülünk még ingyenes vízzel és almával is. Az eseményünkre érkező standok képviselőinél pedig nem csak vásárolni, hanem kérdezni is lehet az adott termékekről. A résztvevőktől azt kérem, hogy cserecipőt és matracot mindenképp hozzanak magukkal, s talán még egy törölköző sem árt, ha kéznél van. Remélem idén is sokan leszünk” — mondta Szabó Andrea.