Juhász Zita közgazdász a szatmári magyarságot képviselte egy példaértékű történettel Egerben, a Mi történetünk című konferencián. Ilyenkor eszmél rá az ember, hogy mennyire összeköt minket a különbözőségünk, hiszen egy egészet alkotunk, fogalmazott Zita.

— Mit kell tudni a Külhoni magyar történetek pályázatról?

— A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága már 2014 óta szervez szakmai hétvégét és továbbképzést külhoni magyar fiatalok számára. Ezt megelőzően közzétesznek egy pályázati felhívást az adott év tematikájához kapcsolódóan, majd elbírálják a pályamunkákat, és a díjazottakat meghívják a konferenciára. Ebben az évben olyan külhoni magyar történetek bemutatását várták, amelyek inspirálók, példaértékűek, és jobban meg tudják ismerni általuk a mi, a külhoniak helyzetét. Kisfilmet vagy írást lehetett beküldeni, mindkettőnek megvoltak a maga formai-tartalmi követelményei. Én személy szerint maradtam a történetírásnál.

— Mikor figyeltél fel a lehetőségre, és miért gondoltad úgy, hogy részt kell venned? Miről szólt a te történeted?

— Még október elején láttam a felhívást az online médiában. Először a Külhoni Magyarok Facebook-oldalán, majd láttam, hogy több helyi magyar elöljáró is támogatja a kezdeményezést. Így sem szenteltem nagy figyelmet a lehetőségnek, amíg részletesen el nem olvastam a felhívást. Elgondolkodtatott, hogy külhoni magyarként lenne-e olyan történetem, ami méltó arra, hogy beküldjem. Természetesen volt. Erdélyi magyarként sokszor találtam szemben magam nehézségekkel itthon. Meg kellett tanulni azt, hogy itthon magyarnak lenni milyen érték, egy nemzethez tartozni úgy, hogy nem a hazában élsz, igazi kihívás is, de szép küldetés megélni ezt. Erre büszkének kell lennünk. Tehát a mindennapok ihlettek arra, hogy történetté formáljam őket. Így egy régebbi írásomból és a munkám során megéltekből merítkeztem. Emberségesség a XXI. századi Szatmárban volt a történetem címe. Összefűztem az alapítványi munkám során látott sorsokat mindazzal, amit a modern kori Szatmár képvisel. Tény, hogy kihívás Szatmáron közösséget építeni, és megmozgatni az embereket egy-egy ügy érdekében. Számomra ez mégis nagyon fontos és értékes feladat. Az emberségesség köré építettem a pályamunkám, amelyet nehéz megfogalmazni pár mondatban, mégis a lényege annyi, hogy mi itt egy erős magyar közösség vagyunk, akik egyéni élettörténeteinkkel is a nemzeti egészet építjük, és ha középpontba állítjuk az emberség védelmét is az életünkben sok más érték óvása mellett, akkor példát mutathatunk a jövő magyarsága számára is, és helyileg is építkezhetünk, inspirálódhatunk egymás történeteiből.

— Milyen volt a konferencia?

— Nagyon performáns környezetben volt megrendezve Egerben. Több mint nyolcvan olyan fiatal gyűlt össze Felvidékről, Kárpátaljáról, a Vajdaságból és Erdélyből, akik tevékeny részt vállalnak a helyi magyar közösségek életében. A nyolcvanból tízen voltunk, akik a pályamunkáink által vettünk részt. Felemelő volt találkozni, megismerkedni és meghallgatni egymás történeteit. A pályázóknak ugyanis három percben kellett bemutatniuk pályamunkáinkat. Igazán csak ilyen alkalmakkor eszmél rá az ember, hogy mennyire összeköt minket a különbözőségünk, hiszen egy egészet alkotunk, egy nemzetet gyarapítanak a történeteink. Szakmai szempontból pedig szintén minőségi időt töltöttünk el. Kezdetnek egy kötetlen beszélgetésen vettünk részt az európai és magyarországi aktuálpolitikai helyzetről Orbán Balázs miniszterhelyettessel, a szombati nap folyamán Potápi Árpád államtitkár tartott előadást, majd az újságírásé és a történetmesélésé volt a főszerep egy workshoppal fűszerezve, bemutatkozott a Brain Bar jövőfesztivál, és sok egymás közt folytatott beszélgetés is helyet kapott.

— Milyen más érdekességekkel találkoztál ott?

— Összességében a legérdekesebb tapasztalat talán az, ahogyan az anyaországi magyarok gondolkodnak rólunk, külhoniakról. Az elhangzottak alapján mi, különböző országokban élő magyar kisebbségek ugyanazokkal a problémákkal küszködünk minden téren, kiemelten az oktatás és az egészségügy területén. Mégis az látszik, hogy sokan vagyunk fiatalok, akik dolgozunk azon, hogy megőrizzük identitásunkat, kultúránkat, és építsük a közösségünket.

— Lehet-e itthon hasznosítani az ott szerzett tapasztalatokat?

— Mindenképp. Sok ismeretség és barátság alakul ki ilyen konferenciákon, amelyek a későbbiekben is segítik a tapasztalatcserét. Mindaz pedig, amit a történetátadássál és újságírással kapcsolatban tanulhattunk, a legtöbb munkakörben hasznosítható. Emellett a vita jellegű beszélgetések, amelyeken részt veszünk, segítenek a véleményformálásban, és naprakész információk hangzanak el az aktuálpolitikai témákban is.

Elek György