Sokszor akarva-akaratlanul végig kell hallgatnunk nagyon sok ember panaszát, aki az utcán, a tömegközlekedési eszközön, nyilvános rendezvényeken mondja el panaszait arról, hogy milyen rossz irányba halad a társadalom, egyre nehezebb az élet, ezt itt nem érdemes folytatni, el kell menni máshova. Vajon ez a megoldás? Hiszen a globális problémák elől nem lehet elmenekülni. A világ olyan, amilyennek formáljuk, a benne élő emberek válsága a jó szándékú, ámde sikertelen formálás következménye. A legjobb szándék is elcsúszhat a bizonytalan útkeresésben: a mulasztásokban és a magyarázkodásokban. A hosszan tartó útkeresés könnyen a céltalanságba vezet, ettől kezdve a válság nem szűnik meg, hanem mélyülni kezd.

A mai társadalom oda jutott, hogy nem a benne élő szegény réteg szorul támogatásra, megsegítésre, hanem az egész társadalom. Az emberek nem tudnak lépést tartani a racionális civilizáció egyre nagyobb iramú fejlődésével, folyamatosan csökken az értelmi és az érzelmi szint, ami életszínvonalbeli és műveltségi szakadékot alakít ki egy szűkebb és egy szélesebb társadalmi réteg között, s közben eltűnik a középréteg, ami mindig az adott társadalom jellemzője volt. El lehet innen menni, de máshol is ugyanez tapasztalható. Ahova vágynak sokan, ott jelenleg bizonyos szempontokból jobb az élet, más szempontokból viszont rosszabb, de egy idő után ott is a globalizáció változó, változtató folyamata zajlik majd, és bizonytalan a változás kimenetele. Jól látható, hogy az emberek többsége kulturális vakságban, a másik része látszatkultúrában él, ami a kultúrának az az ágazata, amelyik nem a jó irányba formálja az érzelmeket. A politika a látszatkultúrát támogatja, mert a politikusok már rég rádöbbentek arra, hogy kiművelt emberekkel más politizálni, mint nélkülük. Ezért az a cél, hogy egyáltalán ne legyenek kiművelt emberek, hiszen sokkal egyszerűbb a politikai célok elérése, ha a lakosság nagy része csak nyolc-tíz osztályt végez el úgy, hogy alig tanul valamit. Ez így megy itthon és így megy külföldön is mindenhol.