A hívó szó és a templomharang hangja messzire elhallatszott, hiszen több százan gyűltek össze a szilágypéri református templomban a második alkalommal megszervezett Hazatérés Napjára, akiket ünnepi istentisztelettel és szeretetvendégséggel köszöntöttek.

A településen alig két éve szolgáló Szabó Sándor református tiszteletesben a családlátogatások alkalmával fogant meg a Hazatérés Napja megszervezésének gondolata, hiszen nagyon sok portán már csak az idős szülők élnek, gyermekeik, unokáik messzire kerültek Szilágypérból. A 11 órakor kezdődött ünnepi istentisztelet alapigéje Mózes első könyvéből szólt az egybegyűltekhez: „Térj meg atyáid földjére, a te rokonságod közé és veled leszek”. Vannak szavak, amelyek kimondásához érzések kapcsolódnak, és annak a lelkében, aki messzire került otthonról, feltolulnak az érzések, amikor kimondja: hazatérés. Felidéződnek a régi emlékek, a régi arcok, egy-egy épület, az iskola, a templom, a nagyszülők vagy egy jó barát háza. Sokféle érzés kavarog az emberben hazatéréskor. „A Szilágypérból elszármazottak elindultak hazafelé. Mint ahogy Jákob kapta a hívó szót Istentől, hogy térjen vissza atyái földjére, ugyanúgy hangzott a hívó szó most másodjára, telefonon vagy interneten keresztül: térj meg atyáid földjére. Sokszor nem könnyű elindulni, az utat felvállalni, még ha a hazatérés vágya meg is van, él az ember szívében. Sokan jelezték: jönnének, de nem tudnak. A rohanó élet akadályai miatt is szánnak kevesebbet a találkozásokra — de milyen jó, amikor van egy-egy ilyen alkalom, találkozás. Isten úgy rendezi életünket, hogy elindulhassunk, találkozhassunk. S hogy most együtt lehetünk és vagyunk, az a gondviselő Isten munkája. Jákob már húsz éve élt idegen földön, amikor Isten szólt és hazaküldte. Húsz év alatt sok minden történt vele, családot alapított, gyermekei születtek, meggazdagodott — mindezeket pedig hazavitte. Akik ma eljöttek Szilágypérba, biztos elgondolkodtak: mikor is jártak utoljára itthon? Hónapok, évek, mennyi elmesélnivaló van és mekkora öröm, hogy el lehet mesélni és köszönetet lehet mondani Istennek, hogy segítette őket azóta. Jákob úgy indult útra, hogy tudta: a rokonság vár rá otthon. Ti is úgy indultatok, hogy várnak benneteket, a vér szerinti rokonság és a lelki testvérek.

Elmondhatatlanul jó, amikor az ember úgy térhet haza: szerető szívek várják. Az Úr velünk van, az Ő erejét kérjük segítségül, hogy a szilágypéri templom még sokszor így megteljen a hazatértekkel” — mondta a lelkipásztor. Szavai a hazatértek és az otthon maradtak szívéhez egyaránt szóltak, sokaknak lábadt könnybe a szeme.

Megerősítették hitvallásukat az 50 éve konfirmáltak

Az istentisztelet keretében különösen megható volt az 50 éve konfirmáltak köszöntése. Spáczay Árpád lelkipásztor felkészítésével 1964. május 3-án 28 ifjú tett vallást hitéről, és bár sokan már nem élnek közülük, tízen jelen voltak. Visszatekintve az eltelt évtizedek sokféle örömére, sokféle gondjára — hiszen néha meg kell állni és visszatekinteni a megtett útra —, közösen mondták el az apostoli hitvallást, majd egy-egy, a templomot és a Pál apostoli idézetet tartalmazó emléklapot kaptak: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”.

A templom kórusa is ünnepi műsorral készült ez alkalomra, az énekek és versek után pedig a templomudvar árnyas fái alatt családias hangulatú szeretetvendégség várt mindenkit a gyülekezet asszonyainak jóvoltából, akik több mint 1100 káposztát töltöttek és három kemencényi mákos-diós kalácsot sütöttek. Az ízes étkek falatozása közben jó alkalom volt beszélgetni a rég nem látott elszármazottakkal, bemutatni unokáikat vagy épp dédunokáikat, felemlegetni a gyermekkor csínytevéseit.

 Szabó Kinga Mária