Sokáig elhallgatták, de semmi sem lehet örök titok, eljött az idő, hogy bárki megismerheti a magyar nép történetét. Trianon emléknapján, nemzetünk gyásznapján egy ideje minden évben elmondjuk, hogy ismereteinket felhasználva, a múlt hibáiból tanulva ma már lehetnénk nagyok, büszkék, öntudatosak, családban és szeretetben élő, kulturáltan felnőtt társadalom. Továbbvihetnénk atyáink értékeit, otthon- és nemzetszeretetét, mint teszi ezt számos nép a nagyvilágban. De mi magyarok vagyunk. Mindenre találunk magyarázatot. Pedig rá kellene döbbennünk már egyszer, hogy hitünk az, amely által megtisztulva és attól erőt merítve példát mutathatunk Európának és a világnak. Hit nélkül, szeretet és remény nélkül nincs esélyünk begyógyítani Trianon sebeit. Ma nem zászlólobogtató időt élünk, hanem az önvizsgálatét, az alázatét, az Istenhez fohászkodásét. Az utolsó időket éljük, amelyen csak a Teremtő Isten változtathat. Trianon sebei nem akkor fognak begyógyulni, ha eltűnnek a határok, lehet, hogy a határok fizikailag elválasztottak minket, magyarokat egymástól, de szellemi határok nem voltak soha. Trianon sebei akkor fognak begyógyulni, ha templomokat és iskolákat építünk, ha minél több magyar gyereket nevelünk, akik nem csak mondják, hanem hiszik is, hogy „itt élned, halnod kell.” Ma már nem a határok gátolják meg, hogy magyarok legyünk, hanem mi építjük tovább, magasabbra Trianon bástyáit. Naponta látjuk, halljuk, hol és milyen módon emel kezet magyar a magyarra, hogyan emészti fel egységét a nemzet az elcsatolt területeken, mert mindenre van magyarázat. És a keselyűk itt keringenek a fejünk fölött, közben nem veszi észre senki, hogy tenni is kellene a megmaradásért. Ilyenek vagyunk. Szeretünk emlékezni, szebben és jobban, mint azt a valóság, a történelem engedné. Büszkék vagyunk egy süllyedő hajón, és nem énekeljük a zsoltárt: Ments meg Uram minket, az örök haláltól… Bár a fél hajó víz alatt van már, mégis azt hisszük, hogy ha a tengert szidjuk, beforr a lék. Pedig jó lenne észben tartani Mindszenty szavait, aki azt mondta, hogy nem fél, ha van egymillió magyar, aki szívből imádkozik.

Elek György