Nekem is vannak halottaim, valakinek, valakiknek én is a halottja leszek. Én is gyertyát gyújtok a halottaimért, talán majd értem is gyertyát gyújtanak. Elindulok némán a temetőbe, nyomot hagyok, amin majd értem is elindulhatnak azok, akik emlékezni fognak rám. Az égő gyertyán ide-oda lobbanó láng szimbólum a múlt és a jövő között. Emlékezünk a múltra, ami már véget ért. Előretekintünk a jövőbe, amiről még nem tudhatjuk, hogy mit tartogat. Annyit tudunk, hogy a földi életünket a jóság, a szépség és a célszerűség jegyében érdemes élni. Az örök életben hívő ember tudja, hogy a földi életnek van értelme, és az nem vezet félelemmel a halálhoz. Nem a haláltól kell félni, hanem attól, hogy értelmetlenül múlik el az élet. Amíg az ember megtalálja az útját, választ kell adnia bizonyos kérdésekre. Nekem is vannak kérdéseim a jövővel kapcsolatosan. Mit jelent jóságban, szépségben, célszerűen élni? Hogyan lehet megtalálni az örökkévalósághoz vezető utat, aminek ha vannak is letérői, azokat sohasem választja az, aki eldöntötte, hogy mi az élete értelme?

Mit üzennek a ma már halott elődök a mennyei életről? Mit üzenünk egymásnak mi, a sírok felett gyertyát gyújtó élő utódok? Észrevesszük-e egymásban a szépet, az igazat és a jót, meglátjuk-e másokban, hogy attól lett szép az életük, hogy tudnak nemcsak önmagukért, de másokért is élni?

Szeretteink sírjánál megállva el kell gondolkodni azon is, hogy halottak napján a temetőben valóban nem az az egyetlen és igazán fontos, hogy a gyertyák szépen égjenek. Fontosabb ennél az, hogy a mi életünk, a mi kis közösségünk életének a gyertyája hogyan ég.

Miért vagyunk? Miről szól az élet? Mi értelme van a létezésnek? Filozofikus megfogalmazásban az élet értelme mélyen keveredik a létezés, az öntudat, a boldogság filozófiai és vallási értelmezésével, és olyan elméleteket érint, mint érték, cél, jó és rossz, szabad akarat, elméletek Istenről, Isten létezése, lélek, halál utáni élet stb. A legfontosabb kérdés, amire minden ember szeretne választ kapni: mi az én életemnek az értelme? Halottak napján őseink, szeretteink sírja mellett az embernek akarva-akaratlan eszébe jut: vajon hova vezet az én életemnek az útja? Mit tettem jól vagy rosszul földi életem során? Mit kell tennie annak, aki hisz a túlvilági életben, s el akar oda jutni, hogy itt, a földi létben is boldog legyen?

Aki él, az emlékezik, akire emlékeznek, az örökké él. Az emlékezésen keresztül elevenedik meg a múlt, így lépünk kapcsolatba az ősökkel, így válik az a kapcsolat valósággá. Az élet ellentéte nem a halál, hanem a nemléttől való félelem: mi lesz, ha nem leszünk már? Mit jelent emlékezni? Visszafordulni a jelenből abba a múltba, amely sohasem halványul el, mert színét és fényét a szeretettől kapja. Hátranézni abba a tükörbe, amely a lélek sugarait veri vissza. Megáll az elhatárolt dolgok mögött, és kitárul a végtelenbe. Ez marad meg bennünk, de ezt magunkkal visszük a jövendőbe, ahova nem egyedül megyünk, hanem emlékeinkkel együtt, és bennük, velük együtt visszük a múltat, szeretteink, halottaink emlékeit. Mindenki viszi magával azt, ami mögötte van, amire emlékezik, hogy majd eggyé olvadjunk az örökkévalóságban. Mi az én életemnek az értelme és a célja? — gondolkodik el minden ember. Mert ha valaki életet kapott, annak értelme is kell legyen: itt, a földön és ott túl…